Travelblogger: Utazási élménybeszámolók. : Kirándulások Madeirán 1. rész

Kirándulások Madeirán 1. rész

Pico dos Barcelos kilátó:

A tengerszint feletti 350 méter magasságból csodálatos körpanoráma tárul elénk. Megcsodálhatjuk Funchal városát a hegyoldalakba kapaszkodó piros-tetős házaival, a másik oldalon a funchali öblöt a végtelenbe vesző óceánnal.

A reggeli párában felsejlenek a szomszédos szigetek kontúrjai is. A távoli vad hegyek félelmetesen gomolygó felhőkbe burkolóznak.

A szigetet a Golf-áramlat övezi és folyamatosan páradús légtömegeket szállít. Négy éghajlatot is megkülönböztethetünk a tengerparti szubtropikustól a hegyvidékiig.

A dombtetőn álló templom hófehér tornya még a hajósoknak is segít a tájékozódásban.

Az ébredező napocska még egy szivárványhidat is rajzolt az égre.

Az apácák kanyonja:
Curral das Freiras név jelentése: az apácák istállója, vagy karámja, ugyanis a kanyon a fővárosban található Szent Klára (Santa Clara) kolostorban élő klarissza rendi apácák tulajdona volt, és ebben a sziklakatlanban legeltették az állataikat.

A völgykatlan ideális menedékhely volt kalóztámadás esetére, hiszen gyakorlatilag megközelíthetetlen volt, csak egy hegyi ösvény vezetett oda. A völgyet a „sziget köldöke”-ként is emlegetik. Az 1500-as években Madeira jelentősen megerősödött és meggazdagodott, köszönhetően a helyiek szorgalmának, és annak a ténynek, hogy nem voltak hajlandóak adót fizetni a portugál királynak. A szigetek körül portyázó kalózoknak már régóta fájt a foguk Madeira kincseire, de nem merték megtámadni a szigetet. 1566-ban a kalózok egyesítették erejüket és egy több hajóból álló flottával megtámadták Funchalt. A támadás hírére az apácák a kanyonba menekültek, a püspök pedig elrejtette a kolostor kincseit, a legenda szerint, egy nemes ember sírjába. A kalózok elfoglalták a várost és a kolostort is, mivel sem a portugál király sem pedig a többi település nem segített Funchalnak. A többiek irigyelték és vitatták Funchal fővárosi rangját, a király pedig „törlesztett” az adómegtagadás miatt. Szegény egyházfit a kalózok megkínozták, majd később megölték, de nem árulta el a kincsek rejtekhelyét, így azok ma is láthatóak.
A csalódott kalózok kincsek és apácák híján elvitték a bort és a cukrot, ami nem fért bele a hajókba, azt az óceánba öntötték.

A Pico do Serrado csúcs alatt fekvő Eira do Serrado kilátópontjáról fantasztikus panoráma nyílik a kanyonra.
A falu hosszan nyújtózik el a völgyben a föléje emelkedő hatalmas, meredek, sziklás csúcsok védelmében. A házak helyenként a hegyoldalakra is felkapaszkodnak. A főtéren álló templom annak a kápolnának a helyén épült, melyet az apácák emeltek hálából, amiért sikerült átvészelniük a kalózok kegyetlen támadását.
A helyiek abból élnek, amit megtermelnek maguknak. Fő termék a gesztenye, amit mindenre felhasználnak, készítenek belőle, pudingot, likőrt és levest is.
Nem csak a látvány, de az út is felejthetetlen. Madeira az óceánból kiemelkedő vad hegyek és sziklák szigete.
Az eukaliptuszerdők között kanyargó szűk szerpentin utakon elfehéredett ujjakkal szorítjuk a buszban az ülések támláit, próbálunk mereven valami semleges pontra nézni, ja és teljes erőből működik a „zabszem effektus” is.
Egy-egy éles kanyarnál – más nincs is – a busz eleje belóg a szakadék fölé, csak a kerekek maradnak az úton, és még nem beszéltem a szituról, amikor szembe is jön egy busz. A kilátóhoz érve dicsérjük a sofőr ügyességét, mire azt feleli, hogy erre csak ügyes sofőrök közlekednek, az ügyetlenek már meghaltak. Milyen megnyugtató!