Travelblogger: Utazási élménybeszámolók. : Kirándulás Albániába

Kirándulás Albániába

Néhány évtizede még elképzelhetetlen volt turistaként ellátogatni Enver Hodzsa országába, bár voltak olyan híresztelések, hogy akkoriban az albán tengerparton zsenge szűzlányok Szkander bég konyakkal fogadták a kalandvágyó látogatókat. Albánia külön régiót képez a Balkánon, sajátos történelmével, szokásaival egyfajta átmenet a keleti és nyugati világ között. Az égbe nyúló hegyek magasában sasok vitorláznak a szélben, nem véletlen, hogy az ország albán nevének jelentése:

„A sasok földje”.

Emlékezzünk meg nemzeti hősükről, Szkander bégről, vagy igazi nevén Kasztrióta Györgyről, aki Hunyadi János kortársa volt, együtt harcoltak az Oszmán Birodalom ellen. Kasztrióta György, Albánia történelmének legkiemelkedőbb személyisége, 1443-tól haláláig Albánia fejedelme, az albánok legnagyobb nemzeti hőse, „Albánia Sárkánya” névvel illették.

II. Mehmed szultán állítólag e szavakkal fogadta Szkander bég halálhírét:

„Végre Európa és Ázsia is az enyém lesz! Jaj, a kereszténységnek, mert elveszítette kardját és pajzsát!”
Az albánok ma is büszkén emlékeznek hős fejedelmükre, nevét számos közintézmény és utca őrzi, nem beszélve a legendás Szkander bég konyakról, mely ma is képes leteríteni, ha nem vagy kellően óvatos. Az azért elgondolkodtató, hogy nálunk a nagy törökverőről, Hunyadi Jánosról csak egy hashajtó keserűvizet neveztek el. Bár zárójelben megjegyzem az is meghajtja a törököket.

A Városligetbe terveznek egy Szkander bég szobrot felállítani. Az albán nemzeti hős szobra a Városligetbe, a Vajdahunyad vára mögé kerülne, Hunyadi János lovasszobra mellé.

Az albánokat megdöbbentette a művész ábrázolása. Tiranai Egyetem művészeti kar dékánja, ezt írta: „Soha nem láttam még ilyen feltűnően zavaros Szkander béget. Talán magyar, szerb vagy bolgár lehet, de semmiképpen nem albán.”

Saranda és környéke:

Kétségtelen, hogy ma is szükséges némi elszántság a partraszálláshoz, de kellemesen csalódunk, ha mostoha viszonyokra számítottunk.

Görögország felől közeledve, a Jón tenger partvidéke az „Albán Riviéra” népszerű üdülőhelyére, Saranda városába érkezünk. A türkizkék ragyogást némileg árnyékolja a szállodákkal zsúfolt part. A helyi lakosok kedvesek, udvariasak és hagyománytisztelők.

A korábban jelentéktelen halászfalu üdülővárossá nőtte ki magát a növekedés minden előnyével és hátrányával együtt. A gyönyörű sétányok és strandok mellett a Dunakeszi nagyságú településen gomba-módra nőnek ki az újabb és újabb szállodák és szinte minden sarkon „Zimmer Feri” –t kínálnak kulcsokat zörgetve. Ehhez járul még hozzá a többezres utassal megtöltött hatalmas óceánjárók inváziója. Az éttermekkel, hotelekkel és a pálmafás tengerparti sétánnyal ellátott üdülőhely ma még élvezhető mediterrán hangulatát lassan megsemmisíti a turistaáradat.

Egy kis történelem:

A város mai neve a bizánci görög Agii Szaranta (’szent negyven’) kifejezésből származik. A legenda szerint i. sz. 320-ban itt halt mártírhalált negyven római keresztény legionárius, miután nem voltak hajlandóak hitüket megtagadni és pogány áldozatot bemutatni.

Érdekesség, hogy a Monte Christo-ból is ismeret Ali Tepelenti janinai pasa a 18–19. század fordulóján kereskedelmi kikötőként használta a települést. Egy kisebb erődöt is építettek a falu fölötti dombra, amely mára elpusztult.

Érdekességek:

Albániában az igen-nem kifejezése fordítva történik, a bólogatás nemet, a fejrázás pedig igent jelent. Ha még hozzátesszük, hogy albánul a jo szó azt jelenti, hogy nem, akkor teljes lehet a kommunikációs zavar.

Az áraknál nagyon észnél kell lenni. Egy korábbi pénzügyi reform levett egy nullát, így lett az új Lek, de sokan még mindig régi Lekben számolnak és így írják ki az árakat is. Ha valami 100 Lekbe kerül, ők 1.000 Leket írnak a táblára. Tehát csak óvatosan.

Szívesen állítanak szobrot ma élő embereknek is, de azért meglepő Saranda utcáin Hillary Clinton szobrával találkozni.

Az országút mellett számos betonbunker géppuskafészket láthatunk. Az embernek az az érzése, hogy állandó a háborús készültség. Sok helyen elhagyott, rozsdás, de egyáltalán nem muzeális korú tüzérségi fegyverek hevernek, mintha kiállítási tárgyak lennének, bár szerintem adott esetben újra harckész állapotba hozhatók.

Az albán szüzekről:

A nők Albániában évszázadokon másodrangúak voltak, és a családok közötti vérbosszú ma is létező valóság a kényszer-házassággal egyetemben. Mai történet, hogy az albán-macedón határon járőröző macedón fegyveres lelőtt egy albán csempészt, válaszul az albán maffia kiirtotta az egész családját.

A vérbosszú törvénye a Kanun. Az egyik első Kanunt maga Szkander bég adta ki. A kanun szó a parlamentet is jelenti, a törvényhozást és annak betartatását. A vérbosszú intézménye a becsület fontosságát jelzi, vért csak vérrel lehet lemosni, aki törvényesen gyakorolja, az nem vonható felelősségre.

A fiatal, „szűz” lányok számára az egyik menekülési lehetőség, a militarizálódás volt. A fogadott szüzek (vasszüzek) vagy albán nevén burrneshák kiléptek a család kötelékéből, hordhatnak fegyvert, szabadon utazhatnak, dolgozhatnak, nem egy közülük harcolt a háborúk idején vagy más fegyveres konfliktusokban.

Nézzünk meg néhány felvételt Sarandáról és a környékéről!