Translate

2014. február 14., péntek

Palócföld

Palócföld

Induljunk egy kis időutazásra a Cserhát szelíd lankái közé, ahol jellegzetes településeket, festői várromokat csodálhatunk és nem utolsó sorban kedves, szívélyes, vendégszerető emberek várnak az idelátogatókra.
 A palócság létszámát egykor 600.000 főre becsülték, de ezt az egykor egy tömbben élő etnikumot több olyan csapás is érte, aminek hatására ez a létszám mára feleződött, harmadolódott.
 A török hódoltság alatt több falut felégettek és az embereknek el kellett hagyni ősi otthonaikat. Az elszármazók sok esetben soha sem tértek vissza.
 A másik nagy csapás a trianoni békeszerződés volt, ami szinte kettévágta Palócföldet. Az idegenben maradt palócok létszáma a tudatos szlovákosítás eredményeként egyre csökken.
A palócok alatt a Mátrától és a Bükktől északra fekvő területek, illetve a Nógrádi medence és az Ipoly völgye magyar lakossága értendő.

Bél Mátyás, megemlíti 1742-ben kiadott terjedelmes munkájában, hogy itt mindenki kiválóan magyar, itt a latin nyelv nem tudott lábra kapni, itt a nemzeti érzéshez, a nemzeti hagyományokhoz való ragaszkodás mindig erős volt.


A palóc dolgos, józan gondolkozású, természetes eszű nép.
Azt szokták rá mondani eleven, mint a kéneső, pedig hát lassan cselekvő, flegmatikus, tempós, a külvilágból jóformán nem hat rá semmi. Örömét, bánatát gyöngéd, keresetlen nótákba önti.
Mondókáiból, köszöntőiből egészséges, nemes magyar humor sugárzik. Nagy gyűjtemény telik ki a palóc népköltés termékeiből.
Érzés, szív van ebben a népköltésben, amit gyönyörűen jellemez ez a kis palóc nóta: 
Ha én aztat tudnám,
Melyik úton mégy el:
Felszántanám én azt
Aranyos ekével.
Be is vetném én azt ,
Szemenszedett gyönggyel.
Be is boronálnám
Sűrű könnyeimmel.

A palóc-föld teli a legeredetibb magyar sajátosságokkal, láthatjuk, hogy a palócok nyelve ősi magyar szavakat, máshol már kihalt szólásformákat őriz.  Az ősmagyarok nyelvéből a palócok őrizték meg a legtöbb emléket.

"Palócnak lenni kegyelmi állapot, ehhez nem elég tréfálkozni, netán viccelődni, nem elég összegyűjteni egy szakajtóra való anekdotát, a világot kéne palóc szemmel látni, értelmezni és palóc humorral magyarázni, ám ez a képesség a legpalócabb faluban sem adatik meg mindenkinek"- vallja Solymár József.

A palóc anekdoták és a palóc humor Mikszáth Kálmán műveiben bontakozik ki teljes valóságában.
Kiemelkedően gazdag a hiedelemvilág, a lakodalomhoz és a jeles napokhoz kapcsolódó szokásanyag. Jellegzetes palóc szokás volt a kiszehajtás. Virágvasárnap a lányok egy menyecskeruhába öltöztetett szalmabábut vittek végig a falun, majd a határba érve levetkőztették, és a folyóba dobták vagy elégették.
Ezzel szimbolikusan megszabadították a falut a téltől, minden bajtól, betegségtől.
Házassági szokásaikban sok tradicionális érték fellelhető.

A palóc legény előre kiszemeli élete párját, de idegennel, más falubelivel, sőt más utcabelivel soha nem nősül, mert ez nagy szégyent jelentene rá.
 Ha szülők nem ellenzik a szerelmet a lány és a legény kendőt cserél, melyet a kijelölt napon a „kendő-lakás”-nak nevezett hivatalos eljegyzés követ, majd a harmadik héten megtartják az esküvőt.
Az esküvőt ősszel vagy farsangkor tartják lehetőleg hétfői napon.

Megelőző este kikiáltják a „lakodalmas tiszteket”, „nyoszolyó vagy ágyvető asszonyokat” és a vőlegényes házhoz szállítják a menyasszony ágyát, ágyneműit és tulipános ládáját, had lássa a falu népe milyen kelengyét gyűjtött a menyasszony.
A jegyespár külön megy az „istenházába”, ki-ki a maga násznépével. 
A menyasszony kocsin és egész csöndben, a vőlegény gyalog, táncoló legényekkel kurjongatva, a „rezesbanda„ muzsikálása mellett nemzeti színű zászlókat lengető lovasokkal kísérve.
A régi palóc lagzik jellemzője, hogy nem egyszer egy hétig tartottak.


Palócföldi látnivalók:

A  tereskei templom:

A Cserhát völgyében elbújva találjuk meg Tereskét. A falucska neve először az 1219 és 1239 közt készült Váradi regestrumban tűnik fel, később1383-ban a falu „Thereske” alakban szerepel.
A Boldogasszony tiszteletére szentelt bencés apátságot és a román  templomot is említik a korabeli annalesek.
A kolostor az 1400-as évek második harmadában még lakott volt, ebben az időben Mátyás király kedvelt diplomatája, Bajoni István váci kanonok lett a falu kegyura, aki római küldetéséből visszatérvén újjáépítette az akkor már elhagyott rendházat. Valószínűleg ekkor helyezték el a szentségtartót is.
 Ekkor készült a templomhajóval azonos szélességű, tágas diadalívvel elválasztott, négyszögletes szentély és a tőle északra lévő sekrestye.
A XVI. század során belső bélésfalat emeltek, majd 1720 után barokk átépítés következett.
Az épületnek eredetileg páros nyugati tornya volt. Ezt a váci püspöki levéltárban őrzött rajz is megörökítette, az ikertornyos nyugati homlokzatot tehát valamikor az 1800-as évek első évtizedében alakították át a most látható, a hajó fölé magasodó egyetlen homlokzati tornyúvá.
Dongaboltozatos altemploma van, melyből földbe vájt alagút vezet a falon kívül, észak felé. A templomtól délre a középkori kolostor és torony alapfalai láthatók.


A templomban különleges értéket képviselnek a hajó északi falán feltárt freskómaradványok.

A Szent László legendát ábrázoló falképek 1330 és 1350 között és a XIV. század végén készültek. 
Rády Ferenc restaurátor által háromévi munkával feltárt és helyreállított, tíz méter széles falmezőn ott látjuk a királyt, amint lovával a hátrafelé nyilazó, leányrabló kunt üldözi. 

Rimóc:

A Nógrád megyei palócság központja. A település a Cserhát északi nyúlványai alatt, az Ipolytól és Szécsénytől délre, négy kilométernyire fekszik. 
Elnevezése a szláv eredetű Rimovci vagy Rimovc helynév átvételéből származik, amiben egy Rim személynév rejlik.
Honfoglalást megelőző korból származó adat szerint, a mai Hatvan irányából erre vezető kereskedelmi út érintette több más nógrádi község elődjével együtt Rimócot is, ahol két földvár védte a kereskedelmi utat, mely a Cserháton vezetett keresztül.
Innen indul a Cserhát-hegység legszebb pontjain keresztül vezető mintegy 20 kilométeres turistaút, amely Rimócot a Dobogótetőn, Nagymezőn és a Sas-bércen keresztül Bujákkal köti össze. Rimócról tiszta időben az Alacsony-Tátra hóborította sapkái is jól láthatóak, emellett több más hegység magaslatai is tisztán kivehetőek, például Karancs, Mátra, Börzsöny stb.
A község története a honfoglalás idejére nyúlik vissza, a feltárt sírokból Szent István pénzérméi kerültek elő az egyéb honfoglalás kori leletek mellett.

1229-ben a település előbb a Szák, majd a Kacsics nemzetség birtokába került. Miután a tulajdonosai Károly Róbert király hatalmát megdönteni akaró Csák Máté mellé pártoltak, így 1324-ben a király Szécsényi Tamás vajdának adományozta.
Így a település a többi környékbeli faluval együtt a szécsényi uradalom részévé vált.
A középkorban királyi várnép élt Rimócon. A török hódoltságot a falu megsínylette, de utána gyorsan benépesült. 


A település lakói palócok, akik ősi hagyományaik mellett mai napig őrzik színes, gazdagon díszített viseletüket.
A napjainkban is megcsodálható viseletük az 1930-as évek tájékán öltött végleges formát. A különféle viseletek a templomokhoz kötődnek, a palócok a viselet alapján meg tudják különböztetni magukat.
A férfiak szűk fekete nadrágot, hímzett gyolcsinget és pitykével, hímzéssel díszített posztó lajbit viselnek.
Fekete, alul keskeny csíkban hímzett, „szakácska” (kötény) van a derekukra kötve, melyet széles tarka szalaggal díszítenek. Fejüket fekete pörge kalap takarja, míg lábukon csizmát viselnek.

Rimóc lányai, asszonyai a rövid és sok szoknyát viselők közé tartoztak. Az idősebbek ünnepnapon még viselték a kékfestőszoknyát - a fiatalabbak a brokátselymeket, kasmír, szövetféléket kedvelték.
Ünnepen a lányok 12-15 erősen kikeményített alsószoknyát vettek fel. Ahogyan múltak az évek, idősebb lett az asszony, úgy hordott egyre kevesebb alsószoknyát.
A menyasszony kelengyéjét ácsolt ládában, „szuszékban”tárolták.
Az alig térdet takaró szedett (ráncolt), vászon alsószoknyákból hétköznap mindössze kettőt használtak és az asszonyok fejét díszítő "menyecske" (főkötő) is rojt nélküli változatban jelent meg.


Mi is a főkötő melyet palócul „féketőnek” is hívnak?

Egy díszes női fejrevaló, az asszonyokat megillető, férjes nőt jelképező „beszédes” viseletdarab volt, amely jelképeivel, díszeivel a bölcsőtől a sírig elkísérte viselőjét.

A főkötő, alapján tudni lehetett, hogy viselője még hajadon, a szűzkoszorú jelezte az érintetlenséget, majd más motívum jelezte, hogy asszony, esetleg özvegy.

A fehér és színes gyolcs lerakások váltakozása a viselő életkorához, illetve a viselés alkalmához igazodott. A zöld és kék gyolcs lerakással készült főkötőt gyász és félgyász alkalmával használták.
Az idős asszonyok már csak a legegyszerűbb alsó főkötőt viselték, és mint halotti főkötőben, abban is temették el őket.
Asszonyok a lábukon lagos (lakkos) szárú csizmát, nyakukon galárist - öt-hat soros gyöngyöt - hordtak.
Érdekesség, hogy a csizmából két egyforma készült, nem volt külön jobb és ballábas, ezért felváltva hordták, hogy kényelmesre legyen bejáratva.
Innen származik az „egy-kaptafára” készült szólás.


A palóc emberek Rimócon is szívesen öltik magukra a hagyományos népviseletet. A lányok és az asszonyok szebbnél szebb ruhákban öltöznek, és ha már együtt vannak, akkor táncolni is kell. Természetesen a rezesbanda sem hiányozhat.



Pislog, mint a rimóci nyúl… Mese

Pár száz éve történhetett egy farkasordító, hideg télen az esemény, amelyre az emberek a mai napig is emlékeznek.
Ezen a télen annyi hó hullott, hogy már a kis házak tornácáig ért. Ekkor az emberek utakat kezdtek lapátolni a nagy hóban, hogy el tudják végezni mindennapi dolgaikat. Már azt hitték, ettől rosszabb nem jöhet, de a hó egyre csak hullott szakadatlan, és kezdte elérni a zsúpfedeles házak tetejét, amiket folyamatosan takarítani kellett, nehogy beszakadjanak.

Amikor aztán a hóesés elállt, olyan hideg lett, hogy az már szinte csontig hatolt. Emberre és állatra egyaránt sanyarú idő köszöntött. Az erdei vadak sem találtak élelmet, ezért bemerészkedtek a házakhoz, és kezdték megdézsmálni a nyáron nagy gonddal összegyűjtött takarmányt.
A családoknak fogyni kezdett a napi betevő falatjuk, csakúgy, mint a tűzifájuk, de az erdőbe nem tudtak, és nem is mertek kimenni a hatalmas hó miatt.
Az egyik derült, hideg éjjelen, mikor csak a Hold és a csillagok fénye ragyogta be a fehér tájat, az állatok ismét a falu felé vették útjukat.

Egy nagy, barna mezei nyúl elemózsiát remélve, az egyik házikó tetejére ugrott a nagy hókupacról. Hirtelen a nyuszika alatt a már elázott zsúptető beszakadt, és pár pillanat múlva a padláson találta magát. Itt sem lelt egyebet, csak a füstlyukat. Bele is mászott az istenadta, és hamarosan egy tompa puffanással megérkezett a kemencébe, amelyben – szerencséjére – a tűz
már kialudt. De azért még langyosak voltak a falai, így a jó időben ő sem békétlenkedett, és nemsokára el is nyomta az álom.

Reggel, az első kakaskukorékolással egyszerre ébredt a gazdasszony is. Elimádkozott egy rövid kis zsolozsmát, majd felkelt az ágyból, és a kemencéhez sietett begyújtani, hogy mire a gyermekek ébrednek, legalább sült krumpli legyen az asztalon.
De mekkora meglepetés érte, mikor kinyitotta annak ajtaját, s belülről két ijedt, pislákoló szempár meredt rá! Az asszony felsikoltott ijedtében, majd a férjéhez szaladt, aki még mindig az ágyban feküdt, s csak felesége kiabálására riadt fel.

- Keljen föl kend, Jano! – mondta az asszony – Mer’ valaki van a kemencébe’.
- Hát hogyne lenne, Örzse. – bólogatott az ember, de azért ő is bekukkantott a sötétbe. A nyúl még akkor is csak pislogott a világosság felé.
- A kutyafáját! – vakarta meg a férj a fejét – Oszt’ tényleg van benn valami…
Ő, már nem mert senkinek szólni - nehogy még gyávának tartsák -, hanem óvatosan benyúlt, és fülénél fogva előhúzta a rémült nyulat.

Bár nem tudták, honnét került oda, de nagyon örültek neki, s jó ebédet készítettek belőle.
A kis faluban és környékén hamar híre ment az égből pottyant nyúlnak, s azóta szokássá vált, hogy megkérdezik a rimóciakat:

 ,,Pislog-e még a rimóci nyúl?”

Pár éve erre a szájhagyományra alapozva a községtábla alá került egy répát tartó nyúl. Aki nem hiszi, jöjjön el és nézze meg.



                                                   Variációk a rimóci nyúlra


Szécsény:

Már évszázadokkal ezelőtt is jelentős városka volt. Károly Róbert király bizalmasa, a nagy-hatalmú Szécsényi Tamás olyan kiváltságokat szerzett a városnak, amelyekkel addig csak Buda rendelkezett.
A Szécsényiek támogatták a ferences szerzetesek letelepedését is, akik már 1332-ben hozzákezdtek a ma is álló gótikus templom építéséhez.
Ebben az időben vetették meg a vár alapjait, melyet Mátyás király 1461. évi látogatása után néhány évtizeddel építettek nagyobb erősséggé.
 A kulcsfontosságú vár többször került török kézre, majd tűzvész pusztított benne. 1690 után a vár falainak felhasználásával kezdték el építeni a Forgách-kastélyt, mely a magyar vidéki barokk építészet értékes emléke, ma múzeumként működik.


Szécsény neve II. Rákóczi Ferenc szabadságharcának idején vált ismerté. A fejedelem az 1705 őszére tervezett országgyűlést eredetileg Rákos mezejére akarta összehívni. I. József császár azonban értesült erről és ellenőrzés alá vette a területet. 
A fejedelmi udvar ezek után úgy határozott, hogy Szécsény lesz az országgyűlés helyszíne.
1705. szeptember 20-án királyválasztásra emlékeztető formaságok között választották vezérlő fejedelemmé Rákóczit, és kimondták Erdély unióját az anyaországgal.

Balassagyarmat:
 Balassagyarmat kedvező fekvésének köszönhetően már jóval a honfoglalás előtt lakott hely volt.
A település nevében hordja eredetét: egyik honfoglaló törzsünk (Gyarmat) tagjai telepedtek meg itt. A név előtagját pedig a legfontosabb birtokosairól, a Balassa családról kapta a 15. században.

Balassagyarmatnak az Ipoly déli partján tipikusan hídfő szerepe volt, itt volt a folyó legforgalmasabb átkelőhelye.

A legbátrabb város:         

A balassagyarmati felkelés, avagy cseh-kiverés 1919 január 29-én zajló, jórészt utcai harc volt a Balassagyarmatot elfoglaló csehszlovák erők és a felkelt városi polgárok, valamint az utóbbiakat támogató magyar katonák között.
A csehek kiverése január 29-ének hajnalán indult, mikor a magyar erők behatoltak a város területére és megtámadták a csehek által birtokolt épületeket, amelyek között a legfontosabb a laktanya volt.
A laktanya területén dúltak a legnagyobb harcok, amik egészen február 1-jéig eltartottak. A harcokban több ember, köztük a cseh parancsnok is életét vesztette.

A laktanyát végül a polgárok és a megérkező iglói géppuskások egységei foglalták el, ezzel pedig az egész várost visszafoglalták.
A felkelők hősiessége elismeréseként, 2005-ben az Országgyűlés 

                                   Civitas Fortissima (legbátrabb város) 

címet adományozta Balassagyarmatnak.


Képek a városról:



Egyéb érdekességek:

Hugyag község neve mosolyt fakaszt, pedig a régi magyar nyelvben csillagot jelentett, először 1332-ben említi egy pápai tizedjegyzék. A honfoglalás után a magyar szállásterület gyepűje és északi átkelőhelye volt ez a vidék.

A palócok hite szerint minden ember halálát egy lefutó csillag jelzi az égen. A haldokló lelkének, hogy könnyebben szabadulhasson, ablakot nyitnak
A palóc embert derült, vidám kedélye akkor sem hagyja el, ha nehéz sorsban kell élnie, akkor is így biztatja egymást:

 „Komám, ne szomorkodjeék, ez a világ a mijenk a másik is az laesz meeg”.

Palóc szépség:



Nézzünk meg egy videót!
 



          Rimóc 2014 február                                                          Vincze Péter

12 megjegyzés:

  1. Köszönöm! Péter .Ezt a szép .Utazási,beszámolódat.Kellemes hétvégét kívánok neked.Üdv.Jutka..

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm!! Nagyon érdekes a leírás, és az anekdota. A ruhák sokszínűsége hímzése hasonló a Matyó viselethez. A városi fotók is nagyon szépek, lehet egy kirándulást megérne . Kellemes hétvégét kívánok és további látványos munkát. Szeretettel Klára

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm szépen ,.ezt a szép értékes ,beszámolódat örömmel olvastam néztem a szép fotókat

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm szépen ezt az értékes, szép bemutatást és a ygönyörű fotókat is. További szép barangolást kívánok és várom a bemutatásukat. Üdv:Anikó

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm Péter olyan volt az egész mint egy mese. Csak ámulok és bámulok hogy ezt Te honnan tudod ?Ehhez rengeteget kellett utána olvasni és persze utazni is. Remélem, hogy még sokfelé fogsz járni és az élményeket megosztod velünk. Nagyon szép napfényes hetet kivánok szeretettel Irén

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm Péter a mindig érdekes látnivalót. Szeretem a nép művészet ezen ágát a sok sok gyönyörű ruha és kézi munkát, Palóc földön nem jártam de a Matyón igen . A szín világa hasonló a ruhákon.

    VálaszTörlés
  7. Péter.!
    Köszönöm szépen az elém táruló gyönyörű "népviseletben " öltözött
    Leányzók ,és Asszonyok fotóit....,és minden érdekes ,és Szép látni valót....-)).....Sok ilyen élmény beszámolót írjál még,és éld át az
    utazások "élményét"....Üdvözlettel: Mária

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, ha sikerült néhány kellemes percet szereznem.

      Törlés
  8. Mindig igazi, lebilincselő tanulmányt írsz a bejárt vidékről, az ott élő emberekről, illusztrálva kitűnő fotókkal és videókkal. Érdeklődéssel olvasom és köszönöm, hogy velem is megosztod. Üdv.janosgyula

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy utazás sem lehet teljes, ha a természeti szépségeken, a történelmi emlékeken kívül, nem próbáljuk megismeri az ott élő nép kultúráját szokásait.

      Törlés