Translate

2013. augusztus 27., kedd

Honfoglaló őseink nyomán




Kárpátalja látnivalói


Rövid történelem:

Kárpátalja a Tisza és a Kárpátok által közrefogott terület, földrajzilag Kelet-közép Európában fekszik, és egy évezreden át a történelmi Magyarország észak-keleti részét alkotta. 
Régészeti leletek szerint a terület már az őskorban is lakott volt. A magyar honfoglalás idején szláv és bolgár törzsek éltek itt.
A térség számunkra fontos történelme a honfoglalással kezdődött. Árpád fejedelem a magyar fősereggel 895 tavaszán kelt át a Vereckei-hágón.


A honfoglaló vezérek a Vereckei hágónál (részlet a Feszty körképből)
 
A honfoglaláshoz nagyon sok monda fűződik, egyik szerint a „Turul” madár mutatta az utat, de talán legismertebb a Fehér ló legendája.
Árpád és vezérei hallották, hogy Pannónia nagyon jó föld, folyója, a Duna jóízű. Elhatározták, hogy követüket elküldik, ismerje meg a vidéket. Husid, a követ megérkezve látta, hogy a föld termékeny, a folyó vize édes és sok a legelő. 
El is ment a tartomány urához, Szvatoplukhoz, hogy az ő népe megtelepedne itt. A fejedelem szívesen fogadta őket, azt hitte, földművesek jöttek. A követ visszatérve a magyarokhoz vitt magával vizet, füvet és földet. 
A hét vezérnek minden nagyon tetszett, ezért küldtek Szvatopluknak egy fehér lovat, aranykantárral és aranynyereggel. Ezután Árpád népével bejött Pannóniába, de nem, mint vendég. 
Ismét követet küldtek a fejedelemhez, hogy az hagyja el népével a földet, amit a magyarok megvettek a lóért, a füvet a kantárért és a vizet a nyeregért.
Szvatopluk összegyűjtötte a magyarok ellen a seregét, de nem tudta legyőzni őket. 
Árpád így lépett Pannónia földjére, majd Nyék környékén telepedett le, ahol később István királyunk megalapította Fehérvárt.  
A magyar vezérek egy ősi keleti szokást alkalmaztak, mely szerint, egy országból elhozott föld, víz vagy bármilyen tárgy a terület meghódítását jelenti.

A Kárpátok láncolata természetes várfalként védte az új hazát. A történelem viharai nem kímélték ezt a gyönyörű területet sem. A tatárdúlás óriási veszteségei után épített kővárak nagyobb biztonságot jelentettek. 
A gyéren lakott településekbe a magyarok mellé kezdetben szászok és szlávok érkeztek, majd később, Nagy Lajos uralkodása idején jelentős volt a ruszin bevándorlás.
Az ország három részre szakadásának idején a török pusztítás is súlyos károkat okozott, de a legnagyobb tragédiát II. Rákóczi György felelőtlen lengyelországi hadjárata okozta, aki a lengyel trónt akarta megszerezni, de túlbecsülte saját erejét, és a Lubomirszki vezette lengyel seregek végigpusztították a falvakat, sőt Munkácsot és Beregszászt is felégették.

Kárpátalja területéhez kötődnek Thököly Imre függetlenségi törekvései, Zrínyi Ilona hősies küzdelme a Munkácsot ostromló császári csapatok ellen, és itt bontott zászlót a magyar szabadságért II. Rákóczi Ferenc. 


A XX. század során 17 különböző államalakulat jött létre ezen a területen, volt olyan is, amely csak néhány napig létezett.
A történelem elképesztő változásait mi sem jellemzi jobban, mint az a történet, hogy van olyan idős ember, aki hét különböző állam polgára lett, de egész életében ki sem mozdult a házából.
Ebben az etnikailag igen tarka régióban a magyarság fokozatosan elveszítette meghatározó szerepét.

Kárpátalja mai térképe:


A rendszerváltás után az első hatalmas pofon akkor érte az anyaország részéről az itt élő magyarokat, amikor 1991. december 6-án Antal József és Leonyid Kravcsuk volt miniszterelnökök aláírták a magyar-ukrán alapszerződés, melyben nem esett szó az autonómiáról. 

A szerződésben kinyilvánították, hogy Kárpátalja az Ukrán Köztársaság része.

Ennek azért van jelentősége, mert a kárpátaljai magyarok és ruszinok előtte öt nappal népszavazáson harcolták ki azt, hogy legyen szavazás Kárpátalja területi autonómiájáról is. 


De legalább ugyanekkora arculcsapása volt az itt élő magyaroknak a 2004. december 5. népszavazás, melyben akkor az anyaország elutasította a magyar állampolgárság megszerzésének lehetőségét, de 2010-től már biztosított ez a jog.


A magyar állampolgárság megszerzéséhez csupán a magyar származást, vagy pedig valamely egyenes ági felmenő magyar állampolgárságát bizonyító okiratot kell bemutatni.


A kárpátaljai magyarok életében a passzív ellenállás egy sajátos formája az idő.


Öntudatos magyar ember nem a hivatalos idő szerint, hanem "mi szerintünk" járatta az óráját, így az 2 órával kevesebbet mutatott nemcsak a Kreml toronyórájánál, hanem az összes ungvári és beregszászi és huszti hivatalos időmérőnél.


Hogy a "mi szerintünk" nyilvántartott pontos idő történetesen éppen a budapestivel esett egybe, azt senki nem hangsúlyozta, de mindenki nagy megelégedéssel konstatálta saját időmérőjén, hogy éppen akkor mutat 12-t, amikor a Kossuth rádióban kongatni kezdik a delet.



Kezdjük kárpátaljai kirándulásunkat a Vereckei hágónál, ahol honfoglaló őseink először pillantották meg ezt a gyönyörű vidéket!
A Vereckei-hágó a Beszkidek és a Máramarosi havasok közötti átjáró mintegy 840 m tengerszint feletti magasságban. Történelmi leírások szerint Árpád vezér itt, a Vereckei-hágón átkelve vezette be a honfoglaló magyarokat a Kárpát-medencébe, ahol új hazára leltek.
Évszázadokon keresztül emlék határkő jelölte a helyt, melyet többször leromboltak, majd helyreállítottak. Az 1990-es évek elején vetődött fel a kárpátaljai magyarság részéről egy új emlékjel felállításának a lehetősége.
Az építkezés a helyi hatóságok lagymatag ügyintézése, és az ukrán nacionalisták sorozatos provokációi miatt lassan haladt. 
Kifogásolták többek között, hogy Nagy-Magyarország határát jelképező emlékmű szerintük a magyar katonák által 1939-ben a Vereckei-hágón kivégzett ukrán fegyveres ellenállók tömegsírjainak közelében, kegyeletsértő módon épült. Később, lengyel levéltári adatok alapján, tényszerűen bebizonyosodott, hogy lengyel katonák lőtték le őket.
A jelenlegi, 2008-ban felavatott monumentális emlékmű Matl Péter munkácsi szobrászművész tervei alapján készült. Elképzelése szerint egy életfa-istenfa motívumot ábrázol, melyből 7 virág nő ki, a hét honfoglaló törzset szimbolizálva.
 Egy másik értelmezés szerint a kiszögellések a turulmadár szárnyait, a csúcs a törzsét, a középső nyílás pedig Emesét jelképezi. A robusztus szobor formájába sok mindent bele lehet magyarázni, de a leglényegesebb, hogy méltó emléket állít honfoglaló őseinknek.



Az emlékmű a Kelet és Nyugat közötti kaput jelképezi. Középen a vérszerződésre emlékeztető márvány oltárkő található, melyen a kereszt már a jövőre utal.
Az építmény létrejötte óta viták és támadások kereszttüzében áll, többször megrongálták, festékkel öntötték le, de szerencsére az utóbbi időben csökkentek az irredenta atrocitások, köszönhetően a felállított térfigyelő kameráknak, és annak a ténynek, hogy egy felavatott emlékmű rongálása bűncselekménynek számít.
Az avatás is érdekes körülmények között zajlott. Minden hírverés nélkül megjelentek a határon túli magyarság képviselői, és a magyar kormány részéről Torgyán József. 
Az ukrán nacionalisták már várták őket, és gyalázkodó szavakat kiabáltak, mire Torgyán doktor méregbe gurult, és véget-nemérő szóáradatától még a bősz ukránok is megijedtek.
A hágóról csodálatos látvány tárul szemünk elé, s elképzelhetjük amint Árpád apánk és őseink megálltak itt, s körbe tekintettek.
Sokakban felmerülhet a kérdés, miért 1896-ban volt a Millennium, ha honfoglaló őseink 895-ben értek Vereckére. A magyarázat egyszerű, nem készültek el idejében az ünnepi létesítmények, és az akkori vezetés úgy döntött, hogy egy évvel később lesz a Millennium. 
Ha arra az alkalomra akarták volna felépíteni a négyes metrót, a Millennium biztos áttolódott volna a XX. századra.

Készítettem egy videót is erről a gyönyörű helyről: 



A Tatár-hágó:
A Tatár-hágó átjáró az Északkeleti Kárpátokban, a Máramarosi Havasokban. Magyar elnevezését valószínűleg onnan kapta, hogy a tatárok ezen az átjárón át támadtak és 1241-ben Batu kán mongol-tatár hadseregének egyik ága is itt hatolt be Magyarország területére.


A hágón az út 921 m tengerszint feletti magasságban vezet át. A régi úton megmaradt az Osztrák-Magyar Monarchia idejében épített egykori magyar őrbódé és a határsorompó két betontömbje. 

Itt a Kárpátok gerincén volt az ezeréves magyar határ.



A hágó állandó vásárok színtere, ahol gyönyörűen kikészített népművészeti tárgyak mellett rengeteg kacat is kapható.



A Fekete-Tisza forrása:
A Tisza forrásának a Fekete-Tisza forrását tekintik, s innen mérik folyónk hosszát is. A Fekete-Tisza a Máramarosi Havasokban, a Fagyalos hegységben ered 1265 m-es tengerszint feletti magasságban. 
Kőrösmezőről indulva, speciális terepjáró teherautókon közelíthetjük meg a vadregényes helyen lévő forrást.
Az út a Fekete-Tisza két partján kanyarog felváltva. 
Olyan ez, mint egy szárazföldi rafting, mivel több helyen az áradás elmosta a fahidakat, az autó sok helyen vízmosásokban, folyómedrekben vagy magas partfalon egyensúlyoz. 
Jó, ha kipárnázod valamivel az oldalad, mert a nagy dülöngélésben gyakran nekicsapódsz az oldalfalnak, de bukósisak azért nem szükséges.
Az igénybevétel az autó külsején is jól látható.


Az utolsó kilométert már gyalog kell megtenni eleinte egy hullámos réten majd egy lélegzetelállító, kaptatós erdei szakaszon, és nem csak a táj szépségétől áll el a lélegzeted.


A forráshoz egy kőfalat építettek, közepén egy kialakított csurgóval, és többnyelvű táblákkal.


A forrás olyan mintha egy óriás pálinkafőzőből csurogna a finom nedű. Valóban jó ízű, de a mámort a csodálatos környezet, és az ízig-vérig magyar folyó bölcsőjének látványa jelenti.





A két ágból eredő folyó másik ága a Fehér - Tisza. 
A Máramarosi havasokban magasodó Asztag hegy nyugati oldalában, 1400 méteres magasságban, egy sziklaüregben van egy forrás, melyből a Fehér - Tisza ered.
A folyó fekete és fehér elnevezése is a színére utal, sötétre homokkő és pala festi, fehérre pedig a világos kőzetek.

A fehérség a nagy esés miatti tajtékos hazásból is ered. 

Mindkét Tisza 35–40 kilométert tesz meg, és Rahónál egyesülnek.

A hegyes területről az Alföldre kiérve a folyás lelassul, ezért hordalékának nagy részét lerakja, s csak a finom szemcséjű homokot szállítja tovább. Erről a sárga színű iszapról kapta a „Szőke Tisza” elnevezést.

Nézzünk meg egy videót a Tisza születéséről!


 http://www.youtube.com/watch?v=1tUmpAKJ5gs



 
A két Tisza testvéri egyesülése

Az Árpád vonal:

A II. világháborúban a Keleti Beszkidektől a Bércesi havasokig húzódott az Árpád vonal, amely a völgyek lezárására kiépült vasbeton bunkerrendszer volt, légvonalban több mint 600 km. hosszan. 

Az Árpád-vonal központi építménye a felsőgerebeni alagútrendszer volt.

A hármas tagozódású védelmi rendszer első része a magyar határ előtt 30-40 kilométerre lévő a Hunyadi-állás, melynek fő feladata a szovjet támadóerők lelassítása volt. 

A közbeeső védelmi sáv, a Szent László-állás, közvetlenül az ezeréves határ vonalát követve, de csak részlegesen épült ki. 


Az oroszok az Árpád vonalat nem törték át, mivel a román árulás lehetővé tette, hogy a Bánságon keresztül megkerüljék a védelmi vonalat. A bekerítés veszélye miatt a magyar hadsereg ezért kiürítette a rendszert és visszavonult.




 
Ma különféle módokon próbálják hasznosítani az építményeket. Volt olyan vállalkozó, aki szállodát épített az egyik bunker fölé, mások borozóként üzemeltetik, de gombatermesztésre is kiváló hely.
 Az igazi megoldás az lenne, ha felújítás után hadtörténelmi emlékként lehetne látogatni.

A Sipot-vízesés:

Kárpátalja egyik legszebb természeti képződménye, a Sipot-vízesés. A Borzsa-havasokban eredő folyó vízhozamát a tavaszi olvadás jelentősen megnöveli, ilyenkor különösen látványos, de az év minden szakában gyönyörű.


A Szinevéri tó:

A Keleti-Kárpátok legnagyobb tava, a tengerszint felett 989 méter magasan található, mely a jégkorszak után alakult ki a folyómedret elzáró földcsuszamlás következtében. Három forrás táplálja vízével.


Természetesen, a tó keletkezéséhez is kapcsolódik egy legenda:

Valamikor, réges-régen élt egy csodálatosan szép leány. Káprázatosan kék szemeiben a Kárpátok tiszta égboltjának mérhetetlen kéksége tükröződött, ezért nevezték el Szinynek, ami magyarul kéket jelent. 

Egy alkalommal, Sziny virágot szedett, amikor egy pásztorsíp hangjára figyelt fel. Elindult a zeneszó irányába, s egy tisztáson megpillantotta a pásztorsípon önfeledten játszó pásztorlegényt.
A legény észrevette a leányt, félbeszakítva játékát megkérdezte: Te ki vagy? Én Sziny vagyok, ezek a hegyek és erdők apám birtokai. És te ki vagy? Én Vér vagyok, a gróf pásztora.

A leány megkérte a legényt, folytassa játékát. A fiú örömmel tett eleget a kérésnek, és a leány egészen alkonyatig gyönyörködött a pásztorsíp csodálatos hangjában.
Amikor elbúcsúztak, Sziny megígérte Vérnek, hogy máskor is meglátogatja. A többszöri titkos találkozás során igaz szerelem szövődött a két fiatal között. A fiatalok viszonyát azonban beárulták a grófnak, aki megtiltotta leányának, hogy egy rangjához méltatlan pásztorfiúval találkozzon. 
A legény várta a találkát Szinnyel, helyette azonban a gróf szolgái érkeztek. A pásztorsípon játszó legényt észrevétlenül hátulról megközelítették, majd a hegyről egy nagy sziklát gördítettek reá. 
Amint a leány erről tudomást szerzett, rohant erdőkön, hegyeken át a tett színhelyére, ott átölelte a legényt eltakaró követ, és zokogott. 
Csak sírt, sírt, folytak a könnyei, mígnem a tisztáson egy tavat képeztek, ugyanolyan kéket, mint az ő szemei, ugyanolyan kéket, mint a Kárpátok feletti égbolt.
Az emberek a tavat a szerelmesekről Szinevérnek nevezték el. 




Itt éreztük át, mit is jelent valójában magyarnak lenni, egy elszakított területen, egy idegen államban. 
Ápolni a magyar néphagyományokat, szokásokat, megőrizni a saját kultúránkat, miközben az anyaországbeliek gyakran ukránként emlegetik őket.

József Attila sorai jutnak eszembe:

„S mégis, magyarnak számkivetve,

lelkem sikoltva megriad - 

édes Hazám, fogadj szívedbe,

hadd legyek hűséges fiad!” 


Befejezésül nézzünk meg még egy videót Kárpátaljáról!


                                              2013 Július
                                                                                          Készítette:Vincze Péter







 























 


5 megjegyzés:

  1. Szívbe-markolóan szép leírást és videókat küldtél, köszönöm szépen. Üdv. janosgyula

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm igazán nagy élmény volt megnézni. Üdv. Irén

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szép értékes beszámoló , köszönöm szépen

    VálaszTörlés
  4. Szép felvételek, elgondolkoztató leírások. Csak gratulálni lehet a szerkesztőnek és a közreműködőknek. Remélem, hogy idővel a még
    meglévő határok eltűnnek és a gyakori szembenállás helyett az együtt-
    működés lesz uralkodó a Kárpát-medencében.

    VálaszTörlés