Mediterrán vizeken

Mediterrán vizeken

„Navigare necesse est, vivere non est necesse”, azaz hajózni szükséges, élni nem muszáj mondta egykor Pompeius a hajósainak,  amikor viharban kellett gabonát szállítaniuk Szicíliából Rómába.

Ez a bölcsesség, ha módosult formában is, de ma is aktuális. Számomra a hajózás mindig a felfedezéshez kapcsolódik. 

Az indulási ceremónia után, amikor a pöttömnyi révkalauz hajót követve, méltóságteljes manőverezéssel kifutunk a nyílt tengerre, és a végtelen horizonton összemosódik az ég és a víz kontúrja, szerintem minden utazót áthatja a természet végtelenségének csodálata.

Napközben felfedezheted a várost, ahol éppen kikötöttünk, vagy úszkálhatsz a 11. emeleten lévő medencékben, de számtalan más szolgáltatást is igénybe vehetsz. 
Igaz, ebédidőben előfordul némi tumultus, de ki törődik vele. Itt minden arról szól, hogy jól érezd magad.
Esténként, vacsora után mehetsz színházba, beülhetsz egy hangulatos bárba, vásárolgathatsz az üzletekben, de kísértheted a szerencséd a kaszinóban is.
Arra egyébként is felkészülhetsz, hogy a pénztárcád folyamatos támadás alatt lesz az egész út során.

A napozófedélzet bárokkal, jakuzzikkal és SPA szolgáltatásokkal

Ilyen gyönyörű helyen még a veszteség sem olyan fájdalmas.

A színházterem

A kapitány köszönti az utasokat / koktél, pezsgő stb/

Genova:

Olaszország legnagyobb és Marseille után a Földközi-tenger második legnagyobb kikötője. Itt még egy nagy hajót sem könnyű megtalálni. 
Kolumbusz szülővárosában, Amerika felfedezésének 500 éves évfordulójára, a régi kikötő helyén egy szórakoztató központot is létesítettek, mely megtartotta régi nevet, a Porto Anticót.

A régi kikötő egy festményen

A régi kikötő mellett emelkedik, a 117 méter magas La Lanterna, a világ legrégebbi, máig működő világítótornya, amely Genova jelképe. 
Eredetileg egy hegyen állt, de mára csupán egy szikladarabon egyensúlyozik. 1543-ban építették újjá, mert egy felkelésben megsemmisült. 
Fénye tiszta időben 36 tengeri mérföldre világít el, ez több mint 60 km-nek felel meg.

Saint Tropez:
A települést, Maupassant „tengerparti gyöngykagylónak” nevezte, de a „Riviéra csillogó ékkövének” is titulálják.
A tengerbe nyúló városka névadója egyébként egy ókori legionárius, Tropez hadnagy volt, akit Néró állítólag azért fejeztetett le, mert a tiszt nem átallott áttérni a keresztény hitre. A lefejezett katona holttestét egy kutya meg egy kakas társaságában egy bárkába helyezték, majd a tengerbe lökték.

A hóhérok reménye szerint a két állatnak az út során el kellett volna pusztítania a holttestet, de az állatok végül is nem nyúltak hozzá. Athenopolis lakói találták meg a bárkát, s benne a halott tisztet, akit később szentté avatták, ettől kezdve lett a halászfalu neve Saint Tropez.

A névadó szobra

Az egykor apró halászfalu már a XX. század eleje óta zsúfolt üdülőhellyé fejlődött, és számos luxusjacht horgonyoz a kikötőjében. A világ egyik legszebb strandjával büszkélkedő Saint Tropez, a hírességek és a luxusvillák világa.
A település Brigitte Bardot házvásárlása folytán az 1960-as években lett az egyik legfelkapottabb európai nyaralóhely, de ki ne emlékezne a St Tropezi csendőrre, a Louis De Funes alakította „Lütyő” felügyelőre.
A magas árak sokakat visszariasztanak,(egy sör 8€) de azért érdemes legalább egy kis időre ellátogatnunk ide, hogy egy kicsit magunkba szívjuk és megízlelhessük az igazi, semmihez sem hasonlítható mediterrán hangulatot.

Emléktábla őrzi Saint-Exupéry végzetes repülőútját, és 1944 őszén az egyik amerikai egység itt szállt partra melynek szintén emléket állítottak.

Az 1590-ben épített citadella épségben vészelte át az évszázadok viharait.  A saroktornyok és oldalfalak olyanok, mintha a kőművesek csak mostanában vonultak volna le az állványokról.

Az óváros romantikus, szűk utcáin sétálva, bármelyik pillanatban összefuthatunk világhírű színészekkel, rendezőkkel és művészekkel és kiérve a kis terekre luxusvillákban gyönyörködhetünk.

Az idősebbek bizonyára emlékeznek az „Előzés” című, Vittorio Gassman filmre.

Az alábbi kis videó kísérőzenéje a film híres slágere.

http://www.youtube.com/watch?v=IxIxScFYujk

Találkozás az örökifjú Lütyő felügyelővel.

Saint-Tropez nem csak népszerű üdülőhely, hanem a kultúra, művészet, történelmi látnivalók és tradíciók városa.

Lépten-nyomon előbukkanó kis ajándékboltok mellett, láthatunk galériákat is, ahol, ha eladásra kínálnak egy francia impresszionista festményt, ne gondoljuk, hogy hamisítvány, itt ilyenre is van fizetőképes kereslet, de a hűtő-mágnesek is jól fogynak.

Palma de Mallorca:

A legnagyobb Baleár-szigetnek a fővárosa. A sziget és a város történelme rendkívül változatos. A várost a rómaiak alapították, tőlük ered a Palma elnevezés.

A Római Birodalom bukása után az arab hódítók, a mórok uralták a szigetet. Az arab uralom idején a település jelentősen fejlődött, fellendült a gazdaság.

A sziget a 13. században spanyol fennhatóság alá került. Ekkor épült a katedrális és palota is. A város fontos kereskedelmi központ lett. Amerika felfedezése után csökkent a jelentősége.

A város látványosságai (épületei, műemlékei) a történelem során, a szigeten élő népek kultúráját tükrözik.

Ma közkedvelt turistaparadicsom, a tömegturizmus minden előnyével (már, ha egyáltalán van ilyen) és hátrányával együtt.

 A sokszor magukból kivetkőzve bulizó, őrjöngő német és angol turisták özöne, igencsak próbára teszi a helyi lakosok szinte már végtelennek tűnő türelmét.

Népszerűsége nem is csoda, hiszen türkizkék tengerpartjával, aranyló homokú strandjaival, és élénk és vidám éjszakai életével igazán ideális nyaralóhely.

A városban rengeteg galéria, művészeti múzeum, műemlék és elegáns sétány várja az ide látogatót.

La Seu katedrális:

A várost a tenger felől közelítve, a szinte mindenhonnan jól látható, csodálatos gótikus katedrális uralja. Úgy látod mintha a monumentális homokkő falak egyenesen a tengerből nőttek volna ki. 

A történet szerint a szigethez közeledve hatalmas viharba került Jaume mallorcai király hajója, aki megfogadta, ha sikeresen kikötnek, akkor egy templomot építtet. 

Az alapkő letétele után az építés még évszázadokig tartott, csak 1601-re fejeződött be. 1851-ben egy földrengés a nyugati oldalát teljesen elpusztította. 

A katedrális felújításában a híres katalán építész, Gaudi is részt vett, de csak néhány ötlete került megvalósításra a kivitelezővel való vitája miatt.

A katedrális esti fényben talán még gyönyörűbb. A La Seu-t körös-körül gondozott parkok, szökőkutak, csobogók és virágoskertek szegélyezik, a pálmákról már nem is beszélve.

Az óváros felőli sikátoros részen is hangulatos sétálgatni, főleg este, amikor kivilágítják az épületeket.

A katedrális mellett található a 14. századi, muszlim Almudaina-palota. Királyi palota számos műkincset kínál, köztük flamand faliszőnyegeket, amelyek a spanyol történelem fejezeteit ábrázolják. 

Emellett spanyol, 17. és 18. századi faliszőnyegek ábrázolják a Lepanto-i csatát is, ahol a spanyol és velencei flotta legyőzte a török hadsereget. 

A spanyol királyi pár a nyári szabadságát mai napig is ebben a palotában tölti.

Bellver Kastély:

A tengerszint felett 137 méterrel található, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a szigetre. Az egyik Palma de Mallorca melletti dombon álló kastély 700 éve épült és évszázadokon keresztül börtönként is használták.

A belvárosban a Főtéren mindig történik valami, most éppen egy mazsorett felvonulást láthatunk.

Mallorca igazi értékei a műemlékek mellett, a gyönyörű természeti látnivalók, a kristálytiszta tenger, a fantasztikus strandok, de sajnos egy kissé lerontja az élményt a turistaáradat viselkedése.

Készítettem egy kis videót is a városról:   

http://www.youtube.com/watch?v=8iv7xmD_9WM

Végezetül nézzünk meg egy fotót a város főutcájáról, a Rambla-ról és a tengerparti sétányról!

Menorca:

A Baleár-szigetek második legnagyobb tagja már az őskorban is lakott volt. A sziget nagy része teljesen érintetlen természeti terület, gyönyörű, rejtett öblökkel, szikrázóan kék tengerrel. A gyakori élénk légmozgás miatt "szeles szigetnek" is hívják.

Számos, csak itt fellelhető állat és növényfaj él itt. Az UNESCO bioszférikus rezervátumnak minősítette a szigetet, ahol a legfontosabb feladat a természeti értékek megőrzése.

Természeti szépségeinek megóvására tett erőfeszítéseiknek köszönhetően sikerült elkerülni a turisták invázióját.

Menorca fővárosa, és legnagyobb városa Mahón, vagy katalánul Maó, ahol Európa legnagyobb természetes kikötője várja a hajósokat. A történelem folyamán több hajós nemzet is birtokolta a várost. A XVIII. században a Brit Királyi Tengerészet állomásozott itt, több épület is a György-kori Angliát idézi.

A helyi lakosok szerint a majonéz az ő találmányuk, és a város nevéből ered a majonéz neve. Ha belegondolunk, hogy a spanyolok a j betűt h-nak ejtik, lehet benne valami.

Az „eredeti” maói recept szerint a majonéz olívaolaj, tojássárgája, néhány csepp citrom, frissen őrölt feketebors, só és hagyma keveréke.

Mahon kikötője

  

A kikötőben óriási a hajóforgalom. A hatalmas kompok gyomra folyamatosan nyeli el a kamionokat és más járműveket. Konténerek százai várnak a berakodásra.

A kikötő környéke is varázslatos. A pálmákkal szegélyezett lépcsősort megmászva lehet bejutni az óvárosba.

Érdemes a helyi kis vonattal bejárni a város nevezetességeit, az óváros szűk utcáitól, a zöldellő parkokig.

Érdekesség, hogy a városban viszonylag sok a sötétvörös színű ház. Ennek oka, hogy egy időben csak hajófenék festéket lehetett kapni.

Érdemes megnézni a Santa Maria templomot is, ahol a földön fekvő harangoknak érdekes története van. Az I. világháború idején egy német hadihajó legénysége Mahon kikötőjében talált menedéket. 

Közel 100 évvel később a hálás leszármazottak harangokat küldtek a városba, melyek felállítására a helyi Rotary Club egy kampányt szervezett, "Para las Campaña Campanas" néven, ami valójában egy szójáték, és jelentése kampány a harangokért.

Mahon egy bájos, élhető városka, de ezt az egész szigetről is el lehet mondani.

Nézzünk meg még egy videót is erről a gyönyörű helyről!

http://www.youtube.com/watch?v=2U_SKqePeDk

Szardínia:

A sziget nevének eredetéről több változat is fellehető. Az egyik hipotézis szerint az elnevezés a görög mondavilághoz kapcsolódik, mely szerint Herkules egyik fia, a titokzatos Sardus vezetett ide egy líbiai népcsoportot.

A másik feltételezés szerint a sziget lábnyomhoz hasonlatos alakja miatt az ókori Sandalyon nevéből származik.

A konzervdobozba préselt halacskák elnevezése a Szardínia hatására jött létre, de a legendával ellentétben semmi köze nincs az olasz szigethez. A szardínia név valójában több különböző halfajt is takar. A kódexekben összesen 21 fajta, max 25 cm-es halacska szerepel „szardínia konzerv” címszó alatt.

A legvalószínűbb, hogy a mai elnevezés a shardanák népének, a „tengeri embereknek” nevéből ered. A szárd őslakosok hagyományosan pásztorkodással és halászattal foglalkoznak.

Francesco Másala szárd költő A pásztor éji dala c. verséből egy rövid idézet:

„Ez a mi földünk , ide születtünk, ide , a sósízű szélbe”

A smaragdzöld színű kristálytiszta tenger, a szikrázóan fehér homokos tengerpart, a vadregényes táj csábítja a turistákat.

Olbia, kedves hangulatú kikötőváros, Szardínia legnagyobb forgalmú személykikötője. A turisták túlnyomó kirándulóhajóval vagy komppal érkezik. A kikötőből 1,5 km hosszú töltésen a Viale Isola Bianca vezet a partra. 

A műemlékek közül kiemelkedik a Szent Simplicius-templom, mely Szardínia legrégibb, ma is eredeti formájában álló középkori temploma. 

A román stílusú templom teljes egészében gránitból épült. Szent Simplicius volt a 47. pápa a történelem során.

Érdemes megnézni a Szent Pál-templomot. Főhajójának egyik vésete szerint már 1421-ben állt egy kápolna ezen a helyen. Említésre méltó a velencei stílusú, faragott szószéke.

A látnivalók közé tartozik a pun nekropolisz, és a feltárt pun település épületmaradványai.

A romantikus utcákban számtalan kávézó, étterem és ajándékbolt várja a látogatókat. A jó hangulatról utcazenészek is gondoskodnak.

A szárazföldön és a tengerben is különböző alakú köveket láthatunk. Ez egy bálna formájú kő, a megkövült „Moby Dick”.

Készítettem Olbiáról egy kis videót is: 

http://www.youtube.com/watch?v=uMzzkv-O-Qc

Végezetül kóstoljuk meg a helyiek kedvenc italát, a mirtuszlikőrt.

Salerno:

A területen valószínűleg már a történelem előtti időkben is laktak. Diocletianus császár uralkodása idején közigazgatási központ lett.

Második nápolyi hadjárata alatt, 1350 nyarán I. Lajos magyar király négy napot töltött a városban, de ennek külön története is van.

A király, seregével Nápoly felé haladva Eboli városában akart megszállni, de Salernoból követek érkeztek hozzá, jelezve, hogy könnyűszerrel elfoglalhatja a várost, mivel  I. Johanna nápolyi királynő csak egy gályát küldött annak védelmére. Így Lajos azonnal Salerno alá vágtatott mintegy száz lovagjával, és a városon kívül bevárta a seregét.

Idővel a jelzett nápolyi gálya is befutott a kikötőbe, de a magyarokat meglátva inkább visszafordult. Így a város megnyitotta kapuit a magyar király előtt.

Lajos király nagylelkűen bánt a meghódolt várossal, katonáinak szigorúan előírta, hogy nem mehetnek a városba fegyveresen, és mindennemű fosztogatást is megtiltott. A magyar király fogadta a környékbeli városok hódolatát.

A második világháború idején, ide menekült az olasz király miután különbéke tárgyalások kezdődtek Olaszország és a Szövetségesek között. Itt alakult meg a rövid életű „déli kormány” is.

Az Avalanche (lavina) hadműveletben a szövetségesek Salerno mellett is partra-szálltak.

A háború utáni időszak a város életében nehézségeket okozott, de Salernonak apránként ezen is sikerült javítania, hogy elérje célját, és modern európai várossá legyen.

A város, ma a Tirrén tenger legforgalmasabb kikötője.

A komor sziklák ölelésében fekvő öböl és a hegyoldalba épült város, gyönyörű, festői látvány.

Márai Sándor, aki 1968 és 1980 között Salernoban élt, így írt a városról.

„Ne felejtsük el, a város uralkodik a titokzatos Amalfi, valamint az ősi Paestum területei között a műemlékeinek szépségével, és a meghatározó tengeri kereskedelmével. 

Mind a mai napig őrzi birtokát a nyüzsgő utcáival, a tengerparti kertjeivel, és a pálmasoros virágdíszes tengerparti sétányaival…”

Az egykori szövetségesekhez hasonlóan, mi is partra-szálltunk, felfegyverkezve kamerákkal, videókkal, na meg némi készpénzzel.

Az első látnivaló a Lungomare Trieste névre hallgató sétány, amely Salerno promenádja. A tengerparti sétányt a francia Riviérán található sétányok mintájára alakították ki, a nizzai angol sétányra emlékeztet.

A ritka pálmafajokkal szegélyezett sétányon rengeteg színes virágot, hűs árnyat adó fát és pihenőpadot találunk.    
        

Salerno talán legismertebb látványossága a Dóm, jellegzetes harangtornyával. 

A katedrális kriptájában találjuk a 12 apostol egyikének, Szent Máté evangélistának a sírját.

Az Arechi vár erődítménye egy 300 méteres dombon állva emelkedik a város fölé. 

II. Arechi uralkodása idején bővítették ki, a korábban már meglévő római-bizánci építményt. 

Az óváros zeg-zugos sikátorai a 60-as évek olasz neorealista filmjeire emlékeztetnek, eléggé lepusztult, elhanyagolt és rendkívül szemetes minden. Ez felér egy időutazással.

Természetesen találunk hangulatos, romantikus utcácskákat, szép, virágos tereket, szép épületeket is.

Visszaérve a kikötőbe, rácsodálkozhatunk rengeteg konténerre, a hatalmas hajókra, és irigyeljük a strandolókat, és lassan elhagyjuk Salerno partjait.

Befejezés:

A mediterrán vizeken hajózva olyan tájakat, városokat csodálhattunk meg, melyeket eddig csak filmekben láthattunk.

A partok mentén hajózva szinte folyamatosan gyönyörködhettünk az elénk táruló és folyamatosan változó panorámában. Időnként játékos delfinek is felbukkantak a vízsodorban, sőt egyszer távolról egy bálnát is láttunk vízoszlopot kilövellni, bár nem is tudom, hogy keveredhetett ide.

Elhajóztunk Capri sziklái mellett, sőt a távolból megpillantottuk Elba szigetét, Napóleon első száműzetésének színhelyét.

A hullámzástól sem kell tartani, egy este billegett egy kicsit a hajó, de kompenzálásra bőven elég volt egy dupla whisky.

A hajóról is összeállítottam egy kis videót, ezzel búcsúzzunk a tengertől.

http://www.youtube.com/watch?v=sgw68X-G7n8

                                                                                                              2013 június-július