Translate

2010. december 7., kedd

Szentföldi impressziók

Shalom Izrael
                                    Szentföldi Impressziók
                                        

Előkészületek:
Az EL – AL járatainak fokozott biztonsági ellenőrzéséről már sokat hallottunk, de nem ismertük a részleteket. 
Utastársaink közül néhányan teljes átvizsgálást és személyi motozást emlegettek, és amikor megjelent két fehér-köpenyes hölgy gumikesztyűben, idősebb, sokat próbált hölgy utasaink sápadtan, már altesti üregellenőrzésről vizionáltak, de kiderült, hogy csak a takarítónők jöttek letörölni a pultokat. 
Az ellenőrzés egyébként a szokásos módon zajlott, kiegészítve néhány személyes kérdéssel a poggyászunkról.
Az országról:
Még a legelvakultabb ateisták is ismerik a kereszténység történetét, hiszen időszámításunk is Jézus születésének dátumával kezdődik, nem beszélve arról, hogy a Biblia, legalább nagyvonalú ismerete is része az általános műveltségnek.
Hívő és nem hívő embernek egyaránt csodálatos és felemelő érzés, az ősi szent földön bejárni Jézus életének és tetteinek színhelyeit, ahol szinte minden kőhöz ezeréves legendák kapcsolódnak. 
Az embert megérinti a hely szelleme, hiszen olyan helyeken járhatunk, ahol előttünk Jézus és Mohamed járt. 
Israel, jelentése, az Isten veled harcol. Jákob a zsidó nép egyik pátriárkája (ősatyja), Istentől a Jiszráél, az Istennel harcoló nevet kapta.


Izrael állam több mint 60 éves fennállása óta több háborút volt kénytelen megvívni, többnyire sikerrel.  
Az arab országok elsődleges célja Izrael eltüntetése, “a zsidók tengerbe kergetése” volt, Izrael, pedig teret és biztonságot szeretett volna biztosítani magának.

A vallás:
A mai Izrael területének történetét évezredeken át a kultúrák, és a vallások találkozása jellemezte, több világvallás tekinti szent helyének.
Azt várná az ember, hogy Izraelben fokozottan jelenik meg a zsidó kultúrák különbözősége, hiszen az 1948 évi államalapítás óta a világ minden részéből szinte folyamatosan áradnak a zsidó bevándorlók, magukkal hozva az elhagyott ország kultúráját, szokásait.
A vallási megosztottság Jeruzsálemben lelhető fel a legjobban. Vannak, ugye a zsidók, akik között kisebbségben vannak az ortodoxok, azután a muszlimok, aki lehetnek síiták és szunniták, vannak továbbá drúzok, és még nem beszéltünk a keresztényekről, de vannak keresztény arabok is.
Mindezt megfejelve évi több millió, a világ minden részéből érkező turistával, és zarándokkal, nem lehet könnyű a békés egymás mellett élés.
Ennek ellenére meglepő volt a nyugalom, a békés, vidámnak látszó életvitel. Mindenki éli mindennapi életét, gyakorolja a vallását, és ápolja a saját kultúráját. Szinte hihetetlen, ahogy a világ egyik legsúlyosabb feszültségektől terhes országában ilyen optimizmus uralkodjon. 
A keresztény emlékhelyek működésének zavartalanságára az arab negyedben is kivételezetten ügyelnek.
Érdekes módon, hajlamosak vagyunk a zsidóságot az ortodox zsidókkal azonosítani, pedig ők csak néhány százaléka zsidóságnak, a többségtől távol állnak ezek az eltúlzott vallási megnyilvánulások, de elfogadják, és tiszteletben tartják a szokásaikat.


A zsidóságról:
A zsidók őseinek megjelenése Izrael területén a Biblia elbeszélése alapján az időszámításunk előtti 2. évezred első felére tehető. A történet szerint Ábrahám családjával és félnomád törzsek egy csoportjával eljött Mezopotámiából, és hazát keresett azon a földön, melyet Isten mutatott számukra.
Kánaán, egy terület ókori neve, ahol a mediterrán növényzet a jellemző, az olajfa, füge, dió stb., és ami magában foglalja a mai Izrael, Palesztina, Jordánia, Libanon területét, Szíria nyugati részét, valamint a Sínai félszigetet. 
A zsidóság egyedülálló módon nem csak vallás, hanem egy nemzet is.
A zsidóságot kiemelkedő etnikumnak tartom, kiváló tudósok, művészek egész sora tartozik a zsidósághoz. Mi, magyarok büszkék vagyunk a Nobel-díjasainkra, akik, egy kivételével, mind zsidó származásúak.   
Tehetséges, szorgalmas nép, elég csak arra utalni, hogy a sivatagos területeken, csodálatos, virágzó gazdaságokat hoztak létre. Emellett összetartóak, segítik egymást, és mint tudjuk, kitűnő kereskedők és pénzemberek.
Felmerül a kérdés, miért és kik gyűlölik ezt a népet? 
A magukat kultúrnemzetnek valló németek vajon miért akarták kiirtani az egész zsidóságot? Az antiszemitizmus kisebb-nagyobb mértékben, szinte mindenhol jelen van ma is a világon. Miért próbálta megakadályozni az egész nyugat, hogy a zsidóknak önálló államuk legyen? Nem könnyű ezekre a kérdésekre választ találni, nem is az én tisztem megfogalmazni a válaszokat.
Az biztos, ha valaki elmegy a Szentföldre, és megismeri a zsidóságot, látja szorgalmukat, hazaszeretetüket, mindennapi életüket, az soha nem lesz antiszemita.

Barangolás Szentföldön:
Genezáreti tó:
A tavat, mely egy völgykatlanban fekszik, nevezik Galileai vagy Kinneret tónak is. Földalatti források is táplálják, de a legtöbb vizet a Jordán folyóból kapja, amely észak-déli irányban folyik rajta keresztül.
Felszíne mintegy 200 méterrel van a Földközi tenger szintje alatt, és a tavat körülölelő lankák mediterrán növényzetének, szőlő- és banánültetvényeinek látványa békességet, nyugalmat áraszt. A tó felett mindig párás a levegő.


                                       A Genezáreti tó, háttérben a Golan fennsíkkal

Itt Galilea központjában élt Jézus, és ezen a környéken tette a legtöbb csodát, itt történtek az evangélium legszebb eseményei. A monda szerint Jézus szívesen prédikált a kitűnő természetes akusztikájú helyen, hiszen a környező hegyek, valamint a tó vize természetes hangerősítőként működött.
Jézus itt gyógyított meg egy inaszakadtat, és itt töltötte meg roskadásig halakkal Simon Péter (szent csak később lett) bárkáit. Lecsendesítette Genezáreti tóra lecsapó vihart, valamint itt történt a vízen járás is.
Jézus, Péter anyósát is meggyógyította, egyes vélekedések szerint, a későbbiek során ezért tagadta meg Péter háromszor is Jézust.
Láthatunk itt egy kis halászfalut, Magdalát, ahonnan Mária származott, a „magdalai”, és ebből a jelzőből keletkezett Mária Magdolna neve.
A tóparti Ginosar kibuc mellett láthatunk egy, Krisztus idejéből származó, 2000 éves halászbárkát, mely 11 különböző-fajta fából készült.


A tó partján, az egyik leglátogatottabb zarándokhely az Üdvösség hegye, vagy más néven a Nyolc Boldogság hegye, ahol a Hegyi beszéd elhangzott, és ez Jézus prédikációinak és nyolc csodatételének helyszíne. 
A ferencesrendiek gyönyörű emléktemplomot építettek a hegyre. A nyolcszögletű templom a nyolc áldásra utal, és minden falon olvashatunk egyet.
A nyolc boldogság:
Boldogok a lelki szegények
boldogok a szelídek
boldogok, kik szomorkodnak
boldogok, kik éheznek és szomjúhoznak az igazság után
boldogok az irgalmasok
boldogok a tiszta szívűek
boldogok a békés lelkek
boldogok, kik igazságért üldöztetnek, mert övék a mennyeknek országa.

                                    Az Üdvösség vagy Nyolc Boldogság temploma

                                                      Jézus csodatételei

 Nálunk egy mai rokkantnyugdíjas pánikszerűen menekülne Jézus elől, hiszen, ha meggyógyítja, oda az egyetlen jövedelme.


                                                       Kilátás a templomból

Gyermekkorom egyik kedvenc olvasmánya jutott eszembe, amikor Mark Twain ifjú hőse, Tom Sawyer magolta a bibliát a vasárnapi iskolára készülve, a regény szerint nem sok sikerrel. „Boldogok a lelki szegények, igen... boldogok a szegények... a lelkiek, mert szegények... boldogok, amelyek a lelkiek.”

Tabgha:
A neve annyit tesz, mint hét forrás. Hét sós forrás találkozik ezen a helyen, amelyek vizét a Jordán folyóba vezetik, hogy a Genezáreti-tó vize édes maradjon.


A kenyér és halszaporítás csodájának a helyszíne volt. A Biblia szerint itt lakatta jól Jézus öt cipóval és két hallal a mintegy 5000 fős tömeget. Jézus városaként is emlegetik.


                                           A Kenyér és Halszaporítás temploma

 
                                                          Szent Péter temploma


A kövön látható mozaik 5000 ember megvendégelésének bibliai történetére utal, amely egy kosár cipót és két oldalán két halat ábrázol.

Kapernaum:
A Genezáreti tó mellett fekvő ókori település fő látványossága, a színpompás kerten, szobrokon kívül a zsinagóga maradványa és a Szent Péter háza helyén épült modern, kör alakú templom.


                                       A régi zsinagóga és Szent Péter szobra

Szent Péter hala: 
A legenda szerint az ókori APEH adószedői folyamatosan zaklatták Pétert, már a halászhálóját is el akarták kobozni, amikor a Genezáreti tóban fogott egy ún. kakashalat, melynek a szájában egy aranyérmet talált, és ezzel törlesztette tartozását, azóta a kakashalat Szent Péter hala néven is emlegetik.


     Szent Péter hala a tányéron, de nem volt benne semmi, csak szálka

Názáret:
Az ország északi részén, Galileában található Názáret, a korábbi kis falucska, ma a Szentföld egyik legfontosabb kegyhelye, turisták és zarándokok kiemelt úti célja, ez az a hely, ahol Jézus felnevelkedett. 
A zsidók úgy vélték ott is született, ezért Názáreti Jézusnak nevezték. A mai Názáretet, zömmel keresztény arabok lakják, de az óvárosban jelentős a zsidó lakosság is.
Gabriel arkangyal itt közölte a hírt Máriával, hogy fiút fog szülni, akit Jézusnak fog nevezni, ez volt az Angyali Üdvözlet.


Angyali Üdvözlet Bazilika  azon a helyen áll, ahol Mária háza volt, a korábbi bizánci és keresztes templomok romjaira épült. A bazilika az ötödik templom ezen a helyen. A hatalmas épületegyüttes Názáret központja.


A csodálatos belső kialakítású templomot övező fal belső oldalán különböző nemzetek adományai láthatók. A főoltárhoz egészen közel, a felső templomban van a magyarok adománya is.

                        
Az Angyali Üdvözlet bazilikája rejti a barlangot, Mária házát is.

                                                           Szent József háza

Közelében áll a kút, ahová a Szent Család járt vízért, Mária kútja egyike a Szentföld leghitelesebb kegyhelyeinek. 
Úgy tarják, hogy az Angyali Üdvözlet azalatt történt, míg Szűz Mária vizet mert a kútból. Ez volt és ez maradt a mai napig is a város egyetlen vízforrása.

                          Mária kútját Csontváry-Kosztka Tivadar is megfestette.

Egyéb érdekességek:


         A ház, kinézetre Jézus korabeli, megtámasztva egy tv antennával.

                                                     
                                          Itt a mikulás virág is fa méretű

 
                                                               Názáreti látkép

Názáretben feltűnt, hogy nagyon sok a félkész, vagy bevakolatlan ház, mert a törvény szerint, itt addig nem kell ingatlanadót fizetni egy ház után, amíg teljesen nincs kész.
Kis dolgok: általában egész Izraelben ingyenes a toalett használat, de ahol fizetni kell, ott egy sékel kivéve a názáreti toalett, ahol a használati díj két sékel. Itt, bizonyára a hely szellemét is meg kell fizetni.
Jézus, noha itt töltötte ifjú éveit, Názáretben nem tett csodát, innen ered a mondás, hogy „senki sem próféta a saját hazájában”


Yardenit:


Zarándokok körében ma is népszerű keresztelő hely, de az érdeklődő turisták is tömegével látogatnak el a Jordán folyóhoz, ahol a hit szerint Keresztelő Szent János megkeresztelte Jézust.
Az arab – izraeli háború során azonban, egy izraeli harckocsi lánctalpa lekaparta az évezredes földet egy templom maradványairól, mely kissé távolabb van a folyótól a jordániai oldalon. Az alapos régészeti feltárás után II. János Pál pápa felszentelte a romokat, mint a keresztelés helyszínét
Ettől függetlenül, nagyon sokan látogatják, a gyönyörű természeti környezetben kiépített keresztelő emlékparkot. Nem ez az első eset, amikor elválik a hit és a tudomány.
Sokan ma is megmerítkeznek a folyó meglehetősen piszkos vízében, kockáztatva egy fertőzést. Vigasztaló lehet a tudat, hogy aki iszik a vízből, az, szent hasmenést fog kapni. Az utólagos kereszteléshez adnak egy merítkező inget, törölközőt, szóval eléggé iparszerűen folyik a szertartás.


Természetesen van itt shopping center is, ahol vehetsz megszentelt, palackozott piszkos vizet, de ha van nálad üres palack, azt is megtöltheted a folyó vizéből, legfeljebb elmarad a szentelés, de ajándéknak kitűnő, akárcsak a kólásüvegbe gyömöszölt Holt tengeri iszap. 


                                                                              A Jordán folyó

A parkban láthatjuk a hívek adakozásából állított különféle nyelvű emléktáblákat, köztük a magyar nyelvű kerámia táblát is.


Rosh Hanikra:
Az izraeli-libanoni határ mellett fekszik, a barlangjairól is híres turistalátványosság, Rosh Hanikra ahol a tenger hatalmas barlangokat, járatokat vájt a mészkőfalba. A barlangokba drótkötélpályán lehet leereszkedni.
                  
        Az izraeli-libanoni határ, és a parti őrség járőrhajója, a lemenő nap fényében.

Akko /Acre/:
Az egyik legrégebbi és legjelentősebb tengerparti város a Szentföldön, közel 4000 éves történelmi múlttal. Az évezredek során rengeteg náció fordult itt meg, és hagyott itt emléket kultúrájából. 
A föníciaiaktól kezdve, görögök, rómaiak, törökök uralták rövidebb-hosszabb ideig a várost, de még Bonaparte is előfordult itt. 
Mégis, a legjelentősebb emlékeket a keresztes-lovagok hagyták az utókorra. 
A várost ma is a keresztesek városaként emlegetik. Oroszlánszívű Richard és lovagjai mellett, megfordultak itt a magyar templomos lovagok is II. András vezetésével.

                                                  
                                                   A keresztes lovagok erődje

                     
                                                           Vegyes városkép

A Szent János lovagrend vára, ma részben a föld alatt található. A hatalmas és rendkívül erős erődítmény-rendszer a mára föld alattivá vált keresztes város citadellája, lovagi termei elképesztik a látogatót impozáns méretükkel, ami érthető, hiszen lóháton közlekedtek épületen belül is. 



A görög mitológia szerint Héraklész olyan gyógynövényeket talált itt, melyek hatásosak voltak a sebek kezelésére. Innen a hely neve is: ake görögül, gyógyítaniLépten-nyomon érzed a különböző korok hangulatát, vegyítve egy kis mediterrán nyüzsgéssel. 
Az óvárosban valódi bazári forgatag fogad, mindent árulnak, az arab kézműves csecsebecséktől kezdve, a templomos lovagok szerencsét hozó ezeréves lópatkóját is megveheted, természetesen, csak alku után.


Caesarea Maritima:
Izrael part menti síkságán található az ősi kikötőváros és kereskedelmi központ, melyet nagy Herodes építettet és Augustus császárról nevezett el Caesarea-nak, a Maritima elnevezés, a tengeri kikötőre utal.


Az ókor egyik legszebb városa volt, mélytengeri kikötővel, templomokkal, lóversenypályával, nagy színházzal, fürdőkkel, és a korban elérhető minden luxussal.


 Ez volt a római helytartók, így Poncius Pilátus székhelye is. Az ásatások során rábukkantak egy kőtömbre, amelyen világosan kivehető Poncius Pilátus helytartó neve, de Pál apostol is megszállt itt, valamint Szent Péter is prédikált a városban. Itt térítette meg Péter az első pogányt, Cornéliust.


                                                             Ókori fürdőépület

A város adott otthont nagyobb sportversenyeknek, gladiátor játékoknak és színházi előadásoknak is. Egyébként a félköríves építményeket teátrumnak, a teljesen körbeépítetteket, mint pl. a római Colosseum amfiteátrumnak nevezzük, tehát nem a méret, hanem a kialakítás a meghatározó.


A történelem során Caesarea jelentősége, szerepe sokszor változott, a keresztesek erődítményként használták, a citadella impozáns romjai ma is megcsodálhatóak.


Heródesnek, a nagy építőmesternek a sírját a közelmúltban találták meg a Herodiumnak nevezett palota-erődben. A hegyet is ő építette, hogy demonstrálja a nagyságát.


Haifa:
A Karmel-hegy, északi, lejtős oldalára épült Haifa városa, mely jelentős ipari központ, az ország harmadik legnagyobb települése.
A helyiek mondása szerint, Jeruzsálem imádkozik, Tel Aviv politizál, Haifa meg dolgozik. A hegyoldalról csodálatos kilátás nyílik a tengerre, és a varázslatosan szép Baha’i parkra.


Haifában láthatjuk a karmelita kolostort. A karmelita rendet itt alapították 1150-ben. Első kolostoruk elpusztult, a jelenlegit 1828-ban építették fel újra.


A kolostort Illés prófétának a tiszteletére szentelték. Külön turisztikai látványosság a Karmel-hegyi Madonna, mely egy cédrusfából készült, porcelán fejű madonna szobor, és amikor megszólal a szerzetesek kórus-imája szobor abban a pillanatban, feléjük fordul. A templomból egy lépcső vezet le a barlangba, amelyben Illés próféta egykori lakhelye található.

                                                          
                                                    Illés próféta barlangja


A baha’i vallás:
A csodaszép francia parkban található a Baha’i-szentély, amelynek csillogó kupolája magasan kiemelkedik a városképből. Itt van az alapító Mirza Ali Mohammed sírja, aki „Bab”-nak (Istenhez vezető kapu) nyilvánította magát. 


                                                                   A szentély

A baha’izmus tanítása szerint az egyházak és az emberek egyenlők, a vallás mindenki előtt nyitott.Tiltja az emberölést, a rágalmazást, a koldulást, a házasságtörést, az állatokkal való kegyetlenkedést, és még sok minden mást, amit az általános közerkölcs elítél.
Célja, felszámolni az emberek közötti megkülönböztetés minden formáját.

                                                           
                                                        A Baha’i park
Mukhraka:
 A Karmel hegyen található település közel 500 méterrel van a tengerszint felett, csodálatos kilátással az Esdraelon síkságra.


Itt szállt szembe  Illés próféta a bálványimádókkal, és legyőzte Baal papjait. A történet szerint, ide hívta össze egész Izraelt, valamint a bálványimádó Baal papokat, hogy próbára tegye őket. Imádsággal kellett tűzet gyújtani, és ez csak Illésnek sikerült, annak ellenére, hogy előtte vizet hordatott a fákra. A sikertelen kísérlet a bálványimádók életébe került.
A terület ma, a karmeliták tulajdona. A kápolna nemrég került felújításra, benne az új oltárral, mely 12 kőből épült, Illés oltárának emlékére, mely a Szentírás szerint Izrael tizenkét törzsére utal.

Megiddo:
A Via Maris mentén fekvő ókori stratégiai fontosságú kereskedő város híres történelmi csaták színhelye volt, és a Biblia szerint itt lesz a végső csata is, az Armageddon is, amikor a „fenevad – az antikrisztus” erői összecsapnak Isten hadaival, melyeket Mihály arkangyal vezet. Az elnevezés Megiddo város nevéből ered.

                                                    
                                               Illés próféta temploma, és a szobra

Kána:
Kána volt a helyszíne Jézus első csodájának, amikor a vizet borrá változtatta.
A Názárethez közeli Kánában lakodalmat tartottak egy nagyon gazdag ember házában, és meghívták Jézust is, aki magával vitte a tanítványait is. A házasulók neve ismeretlen maradt az utókor számára, bár lehet, hogy Jézus unokatestvére, Simon volt a vőlegény. A mulatozás közben egyszer csak elfogyott a bor, lehet, hogy nem számítottak a jó torkú tanítványok fogyasztására.
Jézus ekkor odament az ajtó melletti, hatalmas kővedrekhez, és teletöltette vízzel azokat, majd kérte, hogy merítsetek belőle, és vigyék oda a násznagynak. A násznagy megkóstolta, majd csodálkozva mondta: azt mondtátok, hogy a bor elfogyott, most meg ilyen finom jó bort hoztatok megkóstolásra. 
Ez volt Jézus legelső csodája, és ezzel mutatta meg először isteni hatalmát.
Azóta a kánai menyegző történetét minden templomi esküvőn felolvassák.
A csodatétel helyszínén emléktemplomot építettek.

                                                                
                                                    A Kánai Menyegző temploma


Ott jártunkkor tanúi lehettünk egy arab pár esküvőjének, érdekes, hogy ott is Mendelssohn nászindulóját játszották.



                                                          Az egykori kőveder


                                           A templom emléktáblája

Otthon, gyakorta a víz borrá változtatásának fordított csodáját élhetjük meg, azaz a bort változtatják vízzé.

Ein Karem:
Keresztelő Szent János születési helye, és itt látogatta meg Szűz Mária unokahúgát, Erzsébetet. Ennek a jelentős eseménynek emlékét hirdeti a Látogatás temploma, egy barlang fölé épülve.

Masada:
A Holt tenger nyugati partjától néhány kilométerre, látható Masada erődje. Az erődöt Heródes építette, aki, Josephus Flavius szerint "úgy került hatalomra, mint egy róka, úgy uralkodott, mint egy tigris, és úgy halt meg, mint egy kutya".


                                                      Az erőd makettje

Nagy Heródes, a Római Birodalom, Júdea nevű provinciájának a királya volt. Nevében a nagy jelző nem megtisztelő cím, jelentése: idősebb. Heródes vér szerint nem volt zsidó, politikájának egyetlen vezérfonala volt: a Róma iránti totális hűség.
Masada-n, csodálatos palotát épített, víztározókkal, a hozzájuk kapcsolódó vízvezeték rendszerrel, padlófűtéses szaunákkal, és gabonaraktárakkal.
Mivel Masadán szinte soha nem esik eső, a Jeruzsálemből, árvízszerűen lezúduló esővizet fogták fel gátak segítségével, majd csatornákon keresztül, a sziklába vésett ciszternákba vezették. 100 ezer m3 vizet tudtak tárolni, ami tíz évre elegendő mennyiség.
Az ásatások során a régészek kétezer éves datolyamagokat is találtak, melyek közül egy kihajtott, ma öt éves az ifjú (vagy öreg) pálma.
 Heródes rettegett uralkodó volt, zsidó alattvalói gyűlölték, barátai elfordultak tőle. Sírját a közelmúltban tárták fel Herodionban.


                                                Masada erődjének romjai
Jeruzsálem eleste után, több mint 900 zelótának sikerült kimenekülni a városból, és elfoglalták Masada erődjét. A közel 20000 főnyi római sereg három évig ostromolta az erődöt, végül egy rámpát építettek az erőd falához, és azon keresztül törtek be az erődbe. A betörő rómaiak csak halottakat találtak. 
Minden férfi legyilkolta a családját, majd önmagával végzett, végül tízen maradtak, majd sorsolás után egyikük leölte mind a kilencet, végül önmagával is végzett, hogy elkerüljék a rabszolgaságot.
A zsidók Masada-t kegyhelynek tartják, mivel ez volt a helyszíne hősies küzdelmüknek, itt íródott, a rabszolgaság helyett, a halálba menekülő katonák története. Masada, a zsidók szemében a hősiesség jelképe. Masada volt az utolsó erőd, amit Jeruzsálem lerombolása után még tartani tudtak a zsidók, az időszámítás utáni 70-ben.


                       Kilátás az erődből, a távolban a Holt tenger látható

Masada gyakran a katonai eskütételek színhelye, " Masada nem eshet el még egyszer" -így hangzik az izraeli hadsereg mai esküje.
A történelmi környezetbe ágyazva, 2010-ben több alkalommal bemutatják, Verdi: Nabucco című operáját, mely a zsidó nép hősies harcának állít emléket.

Hallgassuk meg Verdi: Nabucco című operájából a Rabszolga kórust!
http://www.youtube.com/watch?v=8mp4_W30R5I

Flavius Josephus: A zsidók története, című könyvében erről a tragikus eseményről is részletesen olvashatsz.

Holt tenger:
A nevét onnan kapta, hogy rendkívül magas sótartalma miatt nincs benne élet, bár újabban kimutatták, hogy élnek benne egysejtűek és zöld algák.  Kíváncsi lennék a vérnyomásukra, ilyen só-koncentráció mellett.
Mintegy 400 méterrel a tengerszint alatt fekszik, és térfogata egyre csökken, évente kb. 1 métert, mivel a vízutánpótlása a Jordán folyóból történik, de a folyó előzőleg a Genezáreti tóba folyik, ahonnan az ország ivóvízellátásának 2/3-t biztosítják, ezért kevés jut a Holt tengerbe. 
Az ivóvíz ellátásra, a tervezett tengervíz sótalanítók jelenthetik a megoldást.
Az izraeli-jordániai határvonal a tenger közepén húzódik, állítólag egyes sasszemű amerikai turisták látták már a határt jelző piros vonalat is.


A Holt tenger vízében, az elsüllyedés veszélye nélkül lebeghet az ember, de lehet, hogy meg kellett volna próbálnom a vízen járást is.
A tenger vizéből párolt ásványokból és a tenger iszapjából különböző kozmetikai és bőrgyógyászati termékek készülnek, ezek gyártására szakosodott többek között Ahava kibuc is, melynek termékei a leghíresebbek, és eddigi tapasztalataink szerint a legdrágábbak is a holt-tengeri termékek közül. Érdemesebb a piacon vagy a bazárban vásárolni.


            Vigyázat! A turista kenve van. Remélem az agyműködést is, serkenti.


                                              Vajon mindenre jó az iszappakolás?


                                                                       Lebegés

Ein Gedi (jelentése: a kecskegida forrása) egy bővizű forrás mellett megbújó oázis. Az oázist és környékét nemzeti parkká nyilvánították, leopárdok, hiénák, mormoták, núbiai kőszáli kecskék, és sok madárfaj él itt.


A kumráni tekercsek:


1947-ben, a Holt tenger észak-nyugati partvidékén, egy elkóborolt kecske után menő kis beduin pásztor hatalmas cserépedényekben papiruszra és pergamenre írt tekercseket talált.
A közel 900 szöveg mintegy 15 ezer darabban volt, papiruszra és pergamenre írva, rendkívül rossz állapotban. A kéziratok túlnyomórészt héberül íródtak, kisebb részük arámi nyelvű, néhány tekercs szövege, pedig ógörög.
Azóta rekonstruálták a tekercseken lévő szöveget, melyből az esszénusok történetét ismerhetjük meg. A fény fiainak tartották magukat, szerintük a népük sorsát a fény és a sötétség harca dönti el, de hitték, hogy jön majd egy megváltó, aki legyőzi a gonoszt. Mindezt Krisztus előtt 100-200 évvel. Meglepő, nem?
A témának ma is számos kutatója van, többféle hipotézist találtak már ki, lehet, hogy az Indiana Jones következő része, ezt a rejtélyt is könnyedén megoldja.
A tekercsek a jeruzsálemi Izrael Múzeumban láthatóak.

Tel Aviv:
Nálunk és a világban Tel-Avivot tartják Izrael fővárosának.  Tel Aviv jelentése: A tavasz dombja. A névadás a száműzetésben élő zsidók reménységét fejezte ki, hogy hazájuk romjain majd egy virágzó ország épül.
A zsidók szerint Izrael fővárosa Jeruzsálem, hiszen ott található a parlament, a Knesszet, és a minisztériumok is, de a külföldi diplomáciai képviseletek, Tel Avivban vannak. 
Tel-Aviv idén ünnepli száz éves fennállását. Száz éve annak, hogy a Jaffába emigrált zsidók közül hetven család úgy döntött, hogy a városon kívül alapít egy saját zsidó kolóniát, hogy zavartalanul élhesse saját ünnepeit és szokásait.

                                                                 
                                                          Tel Aviv-i látkép

Ma, Tel-Aviv a pezsgő, dinamikusan fejlődő nagyváros, Izrael gazdasági, pénzügyi központja, modern magas-épületekkel, élénk kulturális élettel. Azt mondják, hogy Tel Aviv az a város, amely sohasem alszik. A régi városközpont épületeinek zöme, „bauhaus” stílusban épült. A mondás szerint: Jeruzsálem szent, Tel Aviv emberi, ha szent akarsz lenni, maradj Jeruzsálemben, az élet Tel Avivban zajlik.


                                            A jacht-kikötő és a tengerparti strand

A Yafo, ismertebb nevén Jaffa, a régi óváros, őrzi az emlékeket. A szó héber jelentése is "gyönyörű", amely ráillik a világ egyik legősibb kikötővárosára, amely ma művészeti negyed is.


Jaffa történelme évezredekre nyúlik vissza, mintegy 4000 évig volt megszállt terület, 15 alkalommal rombolták le, és építették újjá. Már a bronzkorban építkeztek itt, és vályogtéglákat használtak.


                                                                        Az Óváros


                                                     A Szent Péter templom

Jaffáról mindenkinek a narancs jut eszébe, pedig itt sohasem termett, narancs, lévén ez egy kikötőváros, ahol a narancsot tartalmazó ládákra rápecsételték a kikötő nevét, tehát a ládákon Jaffa szerepelt.



                                                        Séta a pálmák alatt 

A közelmúltban népszavazást írtak ki arról, mi Izrael nemzeti állata, és a búbos banka nyert, de a Tel Aviv-i építkezéseket nézve a daru is jó eséllyel pályázhatott volna.


Jeruzsálem:
Az izraeliek, Jeruzsálemet tartják a fővárosuknak, de a határkérdések tisztázatlansága, és egyéb okok miatt a világ számára Tel Aviv a főváros.
 Jeruzsálem neve azt jelenti, a béke városa, a Szentírásban is Salem városaként említik először. Sajnos, a város történelme nem igazolta ezt a nevet.
A hagyomány szerint két Jeruzsálem van, a földi és az égi. Ha itt, a földön nem találjuk meg az igazi, vágyaink szerinti béke városát, égi mása akkor is ott lebeg fölöttünk, és megvalósulásra vár.

Olajfák hegye:
Jézus az olajfák hegyéről, az Aranykapun keresztül érkezett Jeruzsálembe, melyet halála után befalaztak a következő Messiás eljöveteléig. 
A zsidók hite szerint, amikor a megváltó ismét eljön, megszólalnak az égi harsonák, és kinyílik az óváros falában lévő aranykapu, és ezen a kapun megy be egy fekete szamáron a Messiás Jeruzsálembe. 
A muszlimok is itt várják Mohamedet.

                                                 
                                                    Kilátás az Olajfák hegyéről

A hegyoldalán lévő temetőben millió dollárokért foglalnak sírhelyet a tehetős zsidók, és muszlimok. Mindenesetre, nem árt közel lenni a feltámadás helyéhez. A zsidó sírokon köveket láttunk virág helyett, mivel a negyven éves pusztai vándorlás során a holtakra köveket hordtak, és azt a hagyományt őrzik ma is.  

                                                 
                                                 Az Aranykapu a sírokkal


Kilátás az Óvárosra, az Olajfák hegyéről, előtérben, egy orosz ortodox templommal.


A Getsemáni kert:
Jézus az Olajfák hegyén levő Getsemáni nevű majorba ment az utolsó vacsora után, ahová Jeruzsálem lakossága az olajbogyót hordta. 
A kertben a többi között nyolc, több mint kétezer éves olajfa van, melyek ma is hoznak termést, de érdekesség, hogy nincs rajtuk évgyűrű.
Getsemáni olajprést jelent, de utal az emberi szenvedésre, amikor az ember szívét szorítják össze. 


A Júdás árulása nyomán, itt a Getsemáni kertben fogták el Jézust, később Júdás az öreg olajfák egyikére akasztotta fel magát.
Nézzünk meg egy videót Szentföldről: 
http://www.youtube.com/watch?v=QvLlTqwkBgQ

A kertben áll a Minden Nemzetek temploma:
Az oltár előtt van az Agónia sziklája, ahol a hagyomány szerint Jézus utoljára imádkozott elfogatása előtt.
A főoltár mozaikján, az arany háttér előtt az imádkozó Jézus látható (Muzsinszki Nagy Endre alkotása).
 A templom ablakait nem üveg, hanem sejtelmesen áttetsző alabástrom borítja, így örök félhomály uralkodik odabenn.


                                              A Nemzetek temploma főoltára és kupola


A Getsemáni kert mellett, a hegy lábánál, egy barlangban, találjuk Szűz Mária sírját.
Az Óváros:
A Templom-hegyen, a muzulmánok építették fel a Sziklamecsetet, ahol hitük szerint Mohamed fénylépcsőkön a mennybe emelkedett.
A Sziklamecset nevét az ott látható hatalmas szikláról kapta, és a szikla köré épült a legrégebbi iszlám szentély. A jeruzsálemi panoráma aranykupolás látványossága, a Sziklamecset iszlám fennhatóság alatt áll, a muszlimok 2000 óta senkit sem engednek föl a Sziklamecsethez, aki nem muzulmán.
A Biblia szerint, itt tette próbára az úr Ábrahámot fia feláldozásával.


           Kilátás az Óvárosra, az Olajfák hegyéről előtérben a Szikla Mecsettel


           A Templomhegyen áll az El Aksza mecset, ahol Salamon palotája volt.

A Szent István kapun át, belépve az óvárosba, először a Bethesda tónak nevezett medencéket láthatjuk. Bethesda, annyit tesz: az irgalom háza. Itt gyógyította meg Jézus a nyomorék embert.


A Via Dolorosa:
A Biblia szerint Jézus ezen az, alig nyolcszáz méter hosszú úton vitte a keresztet a Golgotára. Az arab bazáron keresztül vezető út részleteit 14 stáció örökíti meg. 
Az egyes stációk jelzése jelentősen eltér, van, ahol csak hosszas keresgélés után találod meg a jelet egy falon, máshol, kápolnát vagy templomot építettek.


Néhány Stáció:


                                                           Az Elítélés kápolnája


                                            A Megkorbácsolás kápolnája és a kupola

A Szent Sír Bazilika:
Az utolsó négy stációt a Szent Sír Bazilikában találjuk, amely öt templomból álló épületegyüttes. Belépéskor, rögtön X. Stációt, a Golgota szikláit láthatjuk az oltár alatt, mivel évezredek alatt annyira feltöltötték az Óvárost, hogy a Golgota hegyéből, csak egy kis szikladarab látszik. 
A XI-XIII. Stáció is, ahol Jézust keresztre feszítik, meghal a kereszten, és leveszik a keresztről.
Nézzünk meg egy panoráma összeállítást, az egyik legszentebb helyről. A látottakról angol nyelvű információt is láthatunk a képeken.



                                                 A Szent Sír Bazilika bejárata

A létra története: Szent Sír-bazilika használatán, egy 1757-es felosztás szerint a görög ortodox, az örmény ortodox és a római katolikus egyház is folyamatosan vitázik, illetve abban szintén saját jogát érvényesítené az etióp, a kopt, és a szír ortodox egyház is. 
Az egyik legismertebb vita akkor robbant ki, amikor egy 19. századi létrát szerettek volna odébb tenni: ebben a mai napig nem sikerült megállapodni, így az még ma is eredeti helyén áll.


                                              A Golgota sziklája az oltár alatt látható

A XIV. Stáció, a Szent Sír, egy alacsony bejáraton keresztül lehet bejutni, a sírt egy márványlap fedi, természetesen Jézusnak nincsenek itt földi maradványai, hiszen a mennybe ment.


Dávid király sírja:
Az egyik leglátogatottabb zsidó kegyhely Izraelben. A síremlék kőből van, egy hímzett takaró fedi. Itt mindig találkozunk imádkozó férfiakkal az egyik, imádkozó nőkkel, pedig a másik oldalon. 
Dávid király sírja felett található a Coenaculum vagy Étkezőterem. Ez az Utolsó Vacsora terme.


A Siratófal:
A Nyugati Fal, más néven Siratófal a zsidóság egyik legszentebb helye, a "Sirató" név onnan ered, hogy az emberek ide jöttek megsiratni lerombolt templomukat. 
A Nyugati Fal elnevezés, pedig arra utal, hogy a fal egykor, a Heródes által újjáépített templom udvarát határolta.
A zsidó hit szerint Isten szelleme nem távozott el a templomból, mikor azt lerombolták, hanem ma is a fal felett lebeg, ezért itt érzik magukat legközelebb Istenhez. Az asszonyok csak a férfiaktól elkülönített részen imádkozhatnak, hogy ne vonják el a férfiak figyelmét.
A fal repedéseibe kis cédulákra felírt kívánságokat rejtenek, s remélik, hogy Isten teljesíteni fogja.
Van egy jeruzsálemi mondás, mely szerint, ha Istennel akarsz beszélni, akkor ezt itt csak helyi hívásnak minősül.


A Knesszet:
Az izraeli parlament előtt egy nagy menóra áll, rajta a zsidó nép történelmének epizódjai. A menóra, egy hétágú gyertyatartó, mely a Mózes által látott égő csipkebokor szimbóluma.


A Knesszet látványa elsőre becsapós: az egyszerű kivitelű épület egyetlen emeletnek tűnik, ám ez csak látszat: valójában ötszintes, ám ebből négy a föld alatt van.


Yad Vashem Múzeum:
Ez az a hely, ahol elcsendesül a turisták lármás hada, hiába van készenlétben a fényképezőgép, itt nem készülnek felvételek. A döbbenetet az elszörnyedés váltja fel a képek és a kiállított korabeli tárgyak láttán. 
A holokauszt múzeuma az emlékezést szolgálja. Sokaknak csak ez maradt, hiszen nyom nélkül eltüntették családjukat, szeretteiket, de a személyes emlékeken túl a világ emlékezetét is ébren kell tartania. 
A felelősségünk közös, nem hagyhatjuk, hogy ez még egyszer megismétlődjön. Idegenvezetőnk magyar édesapjának teljes családját is kivégezték.
Az ablak nélküli „Emlékezés csarnokában", örök láng ég, és a padlón a 22 legnagyobb haláltábor neve olvasható.


A gyermekek emlékművénél 5 gyertya fényét sokszorozták tükrök segítségével, a másfél millió meggyilkolt gyermek emlékére. A kinti részen különböző magasságban félbetört kőoszlopok jelképezik a kettétört kis életeket, majd egy szűk kőfolyosón sötét helyiségbe érünk. 
Itt elsőként néhány tucat mosolygós, cserfes gyerek fotóját láthatjuk különböző tükrökben. Tovább botorkálva a sötétben kísérteties hangulat fogad, mécsesek és tükrök között sétálunk tovább, miközben a gyermekáldozatok nevét, életkorát és származási országát sorolja angolul és héberül egy hang. 
Az aprócska lángok, mint parányi csillagok az égen jelképezik az ártatlan áldozatokat. Ezen nincs mit magyarázni. Nem lehet meghatódottság nélkül megnézni. 


Csak az érti meg igazán a zsidó népet, ennek a népnek a ragaszkodását a hazájához, aki látta ezt a kiállítást.


Egyéb:
Az Óvárosban hangulatos éttermeket is találunk, érdekes kilátással. A háztetők is biztosan, a történelmi korokból származnak.


Messze van, mint Makó Jeruzsálemtől:
Makó városának semmi köze az ismert mondáshoz, mivel a "messze van, mint Makó Jeruzsálemtől" szólás a keresztes hadjáratok idején keletkezett. 
Egy Makó nevű vitéz II. András királlyal indult a Szentföldre. Makó vitéz a hosszú út alatt folyamatosan ürítgette a borosflaskákat, és amikor egy szép város tornyain meglátta a keresztet, azt hitte, elérték Jeruzsálemet, pedig csak Splitbe érkeztek, tehát Makó, még nagyon messze volt Jeruzsálemtől.



                                                         Jeruzsálem esti fényben 

Betlehem:
Betlehem Ciszjordániában, a megszállt területen fekszik, ezért csak külön engedéllyel lehet látogatni, és az NDK-s időket idéző, hatalmas fal választja el Izraeltől.


A Születés temploma, Jézus születésének emlékére épült. Az épület külseje inkább egy középkori várra emlékeztet. 
A bejáratot annyira lekicsinyítették, hogy csak meggörnyedve lehet bejutni, megakadályozván, hogy lóval is be lehessen menni, bár a mai turista autóbusszal megy mindenhová, igaz, egy minibusz sem fér be a szűk nyíláson.


Betlehemben, a Születés templomában, három karácsonyt is ünnepelnek a különböző vallások miatt, de rendeznek itt esküvőket, keresztelőket és temetéseket is.
Jézus születési helyét egy latin nyelvű felirattal ellátott ezüst csillag jelzi. 
Közelében található egy jászol, melynek eredetije a római Santa Maria Maggiore bazilika altemplomában található, átvették, tartós megőrzésre.


Egyéb érdekességek:

Abszolút a bizalom az állam és állampolgárai között. Izraelből távozásuk alkalmával a zsidó idegenvezetőnk pillanatok alatt elintézte a biztonsági rendszabályok könnyítését. Az is számított, hogy a sofőrünk zsidó volt, elég volt a nevét mondani: Yitzak. Ugyanis az utolsó napon a csomagjaink egész nap a buszban voltak. Ha történetesen Mohamednek hívják a sofőrt, alaposabb ellenőrzésre számíthattunk volna.
A sofar egy ősi zsidó kürt melyet kosszarvból készítenek, és zsidó újévkor mindenki lelkesen fújja. A monda szerint ilyen kürtökkel döntötték le Jerikó falait.


A Shalom szó jelentése, béke
A szélsőséges, olcsó népszerűségre vágyó politikusok szokták időnként azzal riogatni a magyar embereket, hogy Izraelből tömegesen települnek Magyarországra, és a határon a SHALOM köszöntéssel üdvözlik őket, pedig a magyar határon látható SHALOM felirat nem üdvözlés.
Eredetileg HEGYESHALOM volt, csak kiégtek a lámpák.


                                
A Mezuza:
A mezuza szó eredeti jelentése: ajtófélfa, melyet a zsidó otthonok jobboldali ajtófélfájára helyeznek a bemenet felé megdöntve. 
Ez tulajdonképpen egy többnyire fából készült tok, melyben egy idézet található a Tórából. Jelzi, hogy a ház zsidó emberek otthona, egyben, az isteni gondviselés jelképe is, amely védelmezi a házat és a benne élőket.


A drúz vallás:
A drúzok hisznek a lélekvándorlásban, ha valaki meghal, abban a pillanatban egy új lélek születik, aki emlékszik előző életére.   Drúz vallásra nem lehet áttérni, oda kell születni, ha valaki más vallású párt választ magának, akkor kiközösítik. A drúz falvakat a Karmel hegyen láthatjuk. A drúzok a legjobb izraeli katonák.

Az önbizalomról:
A bazárokban az egyik sláger az alábbi feliratú póló, mely magyarul annyit tesz, hogy „Ne félj Amerika, Izrael mögötted áll”


Az EL – AL szó jelentése, fenti, az isten vigyáz rá. Egyébként minden szó eredete levezethető a héberből, akár a „Bazi nagy görög lagziban”, a görögből.
Az izraeli zászló színeinek, az imádkozó kendő színei az alapja.
Palesztina neve a filiszteusok nevéből származik, a törökök adták ezt a nevet, mert könnyebb volt kimondani.
A héber írást jobbról balra kell olvasni. A monda szerint, eredetileg, az ökrök váltakozó irányú szántása szerint olvastak, azaz először balról jobbra, majd visszafelé, és végül maradtak a mai iránynál. 
Ha ezt a terminológiát általános érvényűnek tekintjük, érdekes belegondolni, hogy a korábbi kínai írás fentről lefelé történő olvasása min alapszik. Talán a szakadékokat is felszántották?
Az út mentén rengeteg banánültetvényt látni, távolról azt hihetné az ember, hogy a fürtök génkezeltek, mert az izraeli zászló kék színében tündökölnek, de közelebb érve kiderül, hogy a gyorsabb érés, és a gyümölcsevő denevérek elleni védekezés érdekében kék nylon zacsiba vannak csomagolva.
Az út mellett sok helyen kiégett páncélautók sorakoznak, egy fajta mementóként.

A zsidó viccek:
A zsidó irodalom egyik legismertebb, közkedvelt műfaja, keletkezését a zsidóság gazdasági-társadalmi helyzete teremtette meg, de már a Talmud-ban is van rá utalás. Többnyire a zsidók üzlet és munkamániája elé tart görbe tükröt, ill. kedvenc téma a csavaros eszű rabbi tanácsait hallgatni. Sajnos, zsidó vicc címén, elég sok antiszemita förmedvény is fellelhető.
A zsidó a halálos ágyán szólítja a családját:
- Itt vagy, édes feleségem?    - Itt vagyok, édes férjem.
- Itt vagy, édes fiam?  - Itt vagyok, édes apám.
- Itt vagy, édes lányom?- Itt vagyok, édes apám.
- Ha mindenki itt van, akkor ki van a boltban?

Zsidó-arab háború. Az izraeli tank üldözi az arab géppuskást, aki sorozza ugyan rendesen a tankot, de nem tudja átlőni. Ide-oda ugrál, de a tank csak jön utána, a fegyveréből, pedig egy idő után kifogy a lőszer. Hát nincs mit tenni, megáll, és várja a halált. A tank is megáll, felnyílik a teteje, és előjön az izraeli katona. - Na mi van, arab, kifogyott a lőszer? - Allah akhbar. Igen. Mire a harckocsis leszól: - Na, és akarsz venni?

A rabbi súlyos beteg, bekerül a kórházba. Érzi is, hogy lassan lejár az ideje ezért behívat egy katolikus papot és mondja a végrendeletet:
- A gyáram bevételének a felét felajánlom a Kerületi Zsidó Iskola segítésére.
A pap szorgosan írja.
- Az aranykészletemet felajánlom a Zsidó Kulturális Múzeumnak.
Ezt is írja.
- A megmaradt 22 millió készpénzt, pedig küldjék el a Szegény Zsidók Alapítvány javára.
Ezt már nem bírja szó nélkül a pap sem, ezért megkérdi:
- Mondja, ha mindent a zsidóknak ajánlott, miért nem hívott egy hivatásos rabbit?
- Megőrült? Egy rabbit a fertőző osztályra?


És még egy kis ráadás:
Egy öregúr minden áldott nap a Falhoz jár, immár hatvan éve. Erről tudomást szerez a CNN riporternője. Érdekelte a dolog, elment a Falhoz, majd azonosította a bácsit mialatt az imádkozott. 45 perc múltán az öreg megfordult, a nő odament hozzá, hogy interjút készítsen vele.

-         Bocsánat uram. Rebeka Smith vagyok a CNN-től. Hogy hívják Önt?
-         Móric Fischbein, -válaszolta az ember.
-         Mióta jár a Falhoz?
-         Körülbelül hatvan éve.
-         Hatvan éve!? És miért imádkozik?

“ Imádkozom azért, hogy zsidók, keresztények és muzulmánok között béke legyen”
“Imádkozom azért, hogy ne legyenek háborúk és szűnjön meg  az emberek közötti gyűlölet”
“Imádkozom azért, hogy ne legyen éhínség sehol a világon”
-És mit érez 60 év után?
- Mintha a falnak beszélnék!



Fordítás:   Ember: Isten?   Isten: Igen
                 Ember: Kérdezhetek valamit?   Isten: Természetesen.
                 Ember: Mennyi neked egy millió év?  Isten: Egy másodperc.
                 Ember: És mennyi neked egy millió dollár?  Isten: Egy cent.
                 Ember: Isten, tudnál nekem adni egy centet?
                 Isten:  Várj egy másodpercet.

Gasztronómia, kóser ételek:

A zsidók számára fogyasztható, azaz a kóser ételekre vonatkozó vallási előírások többségét Mózes ötödik könyve tartalmazza.
Ez a törvény a különböző állatok húsát tiszta (kóser) és tisztátalan, tiltott (tréfli) húsokra osztja. Tisztátalan például a disznó, a nyúl, a teve, és a ló húsa. A disznóhúshoz hozzáérni sem szabad.
A marha, a szárnyasok, a bárány és a kecske viszont kóser húsnak minősülnek, és a halak közül azok, amelyek uszonnyal és pikkellyel rendelkeznek, de nem ehető például a harcsa és az angolna.
Előszeretettel fogyasztják a humuszt, ami fűszerezett csicseri borsóból készült pástétom, de csicseri borsó az alapanyaga, a közkedvelt falafel-nek is, amely tulajdonképpen, csicseri borsóból készült fasírt.


                           Ízletes vegetáriánus kaja



Az EL – AL járatain, ilyen igazolást adnak, hogy a felszolgált étel megfelel a „kóser” követelményeknek
A vallásos zsidó, a szeszes italok közül sem iszik meg bármit. A zsidók isznak bort, de csak saját termesztésű szőlőből készítettet. Ismertebb a kóser (szilva) pálinka, amelyet a gójok (hitetlenek) is szívesen fogyasztanak. Sör is kapható, de általában a nem hívők fogyasztják.
A különféle zsidó ételek szerves részei a mindennapi háztartásunknak, gondoljunk csak a sóletre vagy a többféle módon elkészített libaételekre.

Összegzés:  
A Szentföldi utazás mindig megmarad emlékeimben, ez nem csak egy nép, egy nemzet, egy vallás történelme, harca, szenvedése, hanem az emberiség történelmének külön fejezete.
A próféciákban Izrael jelképe a fügefa, mely kiszáradt, és a mai értelmezés szerint, akkor fog újra sarjadni, amikor a Szentföldön tartós lesz a béke. Remélem, ez a jövendölés hamarosan beteljesedik.
Akkor felemeljük a poharunkat, a hagyomány szerint az életre koccintunk: Le'haim , (az Életre)!

     Nézzünk meg egy Szentföldi panorámát, Jézus nyomában címmel:

http://www.p4panorama.com/panos/HOLYLAND/index.html                                                                 
                                                                                  Szentföld 2009 november

15 megjegyzés:

  1. Köszönöm! Nagyon sokat tanultam belőle! Jó ha az ember ismereteit bővíti. Mégegyszer köszi! Üdv!! Ancsa

    VálaszTörlés
  2. Nagyon köszönöm az élményt!A csodálatos képekkel tűzdelt tartalmas beszámolót és az "elmaradhatatlan humort" ! Üdv. Kata

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm a részletes,beszámolót,melyben csodálatos képek láthatók.SZivesen betekintenék az ott élők mindennapjaiba is, mert annyira felketette az irás az érdeklődésemet... Üdv...Gita

    VálaszTörlés
  4. Kedves Péter!
    Köszönöm ezt a gyönyörű út-leírást, a szakértően elmagyarázott történetekkel.Én jártam ott 5éve,de sokkal többet tudtam meg ebből az írásból, a gyönyörű fényképek alapján újból átélhettem az akkori érzést.Egyetértek Veled, hogy mindenkinek el kellene menni oda, hogy testközelből érezze meg, hogy milyen szépen egymás mellett lehet élni.Tanulhatnánk belőle.Abban is biztos vagyok, hogy nem akarnak Ők ide "betelepülni"Magyarországra.Csak az öntözéses gazdálkodás maradt ki a leírásból,mert attól zöld minden.

    VálaszTörlés
  5. ... koszonom az elmenyt, kimaradt a modern izraeli varosok, modern emberek eletebol egy kocka, a telavivi setanyok, szorakozohelyek,vendeglok, kerti kavehazak, sportparkok, a pezsges a tengerpartokon, mert hat a mai, modern Israel 85% a modern, nyugati vilag mindennapi eletet eli, a gasztronomiaban is,....

    VálaszTörlés
  6. Én ugyan még nem jártam ott, és valószínüleg, már nem is lesz rá módom, így nagyon szépen köszönöm, ezt a különleges, élmény beszámolót. Kis gyermek korom óta ismerem a történetet, és a megfilmesítések útján, újra és újra felelevenednek bennem, a történetek. De ez, a képekkel kombinált, össze állítás, valami, szavakkal kifejezhetetlen, élményt jelent a számomra. Ezt így ahogy van, nyílvánoságra kellene hozni, vagy akár egy hittan órán, könyv formájában a gyerekek kezébe adni.Köszönöm a megtiszteltetést, hogy részem lehetett ebben a lebilincselő élményben.

    VálaszTörlés
  7. Remek Guidebook író vagy! Kitűnő képek és élvezetes szöveg!
    Köszönöm!

    VálaszTörlés
  8. Nagyon köszönöm Péter ezt a különleges körutat,még nem jártam ott,csak sokat olvastam róla.Szeretetem a történelmet,minden nemzetét!Nagyon szép képekkel alátámasztott blog,sajátságos átéléssel készítetted.Nagyon köszönöm,Áldott,szép készülődést kívánok én is Nektek,szeretettel..Ica

    VálaszTörlés
  9. Köszönöm ezt a tartalmas, gyönyörű élménybeszámolót! Valóban ezzel gazdagabbak lettünk, ha az ember ott jár nem tudná ezt mind végignézni.
    Köszönöm, hogy láthattam, és olvashattam. Nagy élmény volt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, ha tetszett a beszámolóm. Mindig arra törekedtem, hogy egy adott ország vagy város bemutatása során, megtaláljam a helyes arányokat, a történelmi múlt, a jelen, és a saját élményeim leírása során.
      Azt szeretném, hogy aki olvassa, át tudja érezni a hely hangulatát, mintha velem lett volna az út során.

      Törlés
  10. Csodálatos helyeken jártál és köszönöm,hogy olvashattam a beszámolódat. Gyönyörűek a képek,általad megismerhettem a Bibliában olvasott helyeket,történéseket. Nagy élmény volt!

    VálaszTörlés
  11. Közel egy éve voltam a Sztföldön. Csodálatos most karácsony előtt kapni és
    olvasni ezt a tartalmas "üzenetet"! Szépek a csatolt képek, melyeket saját felvételeimmel is hasonlíttok, újra átélhetem útunkat.

    VálaszTörlés
  12. Röviden, csodálatos volt a bemutatód!Kb-8-éve jártam Jordániában,és Izraelben!Jó volt az emlékeket újra eleveníteni! A holt tenger meg valami csoda ! Oda 1x-el kell menni.!Azt leírni nem lehet! Mikor az ember be megy a tengerbe nem tudja ,hogy a sós víz éget-e vagy olyan forró a víz ,hogy az süti ,e a bőrét az embernek! Pár pillanat után már elviselhető! Hatalmas só tömbök az alján és az iszap! Legugolni nem lehet ,mert már a másik pillanatban már fekszel is a vízen! Imádtam a sok gyönyörű képeket is amiket küldtél! Köszönöm ,hogy velem is meg osztottad! Irénke

    VálaszTörlés