Translate

2018. június 28., csütörtök

Salzkammergut Ausztria ékszerdoboza


Salzkammergut Ausztria ékszerdoboza

A tóvidék vagy mondhatjuk, hogy sóvidék, Ausztria egyik legvadregényesebb természeti látványossága Salzburgtól délkeletre fekszik. Nevét a környéken feltárt számos sóbányáról és sóhivatalról kapta, melyekből, gazdaságossági okok miatt, ma már csak három működik. A tavakat övező égbenyúló hegycsúcsok, gyakran nyáron is havasak.







Gmunden:
A város és a kristálytisztavízű tó, álomszép környezetben, a Traunstein, a Grünberg és a Höllengebirge közel kétezer méteres hegyvonulatainak karéjában fekszik. Régen kereskedelmi központ volt, de nem emiatt volt népszerű. A császári család kastélya ugyanis a közeli Bad Ischlben volt, és aki nem tudott elég közel kerülni az udvarhoz, vagyis a tűzhöz, az itt épített villát.
A virággal díszített városka a színes házakkal, a tavon ringatózó hajókkal és a parti sétányon közlekedő kisvasúttal, egyszerűen meseszép.





Gmunden leghíresebb épülete a tó vizében fürdő Seeschloss Ort kastély, melyhez érdekes legenda is tartozik.
Az egykori tulajdonos eredeti neve: Johann Salvator főherceg, Rudolf trónörökös barátja, akinek halála után elszigetelődik az udvari köröktől, ráadásul feleségül akar venni egy táncosnőt. A rangon aluli házasságkötést Ferenc József császár megtiltja, de törődve a tiltással, elveszi szerelmét és faképnél hagyja a császári köröket. Lemond címeiről és rangjáról, felveszi a polgári Johann Orth nevet, majd Fiumében elvégzi a tengerészeti akadémiát és kapitányi címet nyer.
A Santa Margherita nevű kereskedelmi hajóval dél-amerikai útra indul, de a hajónak és legénységének nyoma veszett a patagóniai partoknál tomboló heves viharban.
A történet Jókai Mórt is megihlette, mivel „Ahol a pénz nem isten” című regényének főalakja, a Capitano, Orth Jánosra emlékeztet.
A kastély a Schlosshotel Orth című tv sorozat helyszíne volt, így sokan a mai napig hotelnek gondolják az épületet, pedig a kastélyban csak egy étterem üzemel. A kastély mellett egy kis kápolna is található, ahol romantikus körülmények között mondják ki a boldogító igent.




 St. Wolfgang:
A várost Wolfgang püspök alapította a kapcsolódó legenda szerint. Wolfgang, a világi zajok és kísértések elöl Falkenstein hegyére menekült és remeteként éldegélt az erdő mélyén. Ám a Sátán itt sem hagyta nyugton, ezért elhatározta, hogy templomot épít. Felkapta fejszéjét és erővel a völgybe hajította, mondván, ahol leesek ott lesz Isten háza.



A templom különlegessége a gyönyörű szárnyas-oltár és a szintén műemlék szószék.



Egyéb érdekességek:
A gazdájával együtt vízbe ugrott tehén szigete:




Schratt Katalin és Ferenc József  császár titkos szerelmi fészke, amit még a korabeli TEK sem fedezett fel.


A Fehér Ló (Weisses Rössl) fogadóban játszódik Ralph Benatzky operettje, melyben Ferenc József császár is szerepel, a fő dallamot a homlokzaton láthatjuk. Természetesen van Fekete Ló fogadó is, de erről nem készült operett.



A felirat is a szíveslátást: Itt a császár vendég, a vendég király.


St. Gilgen:
A Wolfgangsee partján fekszik a hangulatos városka. A főtéren a Városháza előtt áll a hegedülő „gyermek” Mozart szobra.
Bár Mozart személyesen soha nem járt itt, családja számos ponton kapcsolódik a településhez. Itt született az édesanyja és házasságkötését követően ide költözött a nővére, Nannerl, sőt a nagypapa is itt volt hivatalnok. St. Gilgent 2005-ben „Mozart Falu”-nak nyilvánították. Sétáljunk egyet ebben a tüneményes városban, ahol Helmuth Kohl  egykori Nyugat-német kancellár is gyakran pihent.








Bad Ischl:
"Oh, hogy vágyódom a drága, drága Ischl után" - írta 1845-ben egy édesanyjának címzett levelében az akkor 15 éves Ferenc József koronaherceg. Idővel többszörösen valóra vált a későbbi császár álma, hiszen minden évben itt töltötte a nyarat, itt ünnepelték a születésnapját és itt jegyezte el Sissit is.
A császári kastély és hatalmas parkja.



A település már a római korban is létezett, a középkorban kapott városi rangot, de fürdővárossá csak az 1900-as évek elején vált, miután felfedezték a termálvíz gyógyító hatását. A történet szerint Zsófia főhercegnő itt kezeltette meddőségét, és hamarosan megszületett a későbbi I. Ferenc József császár.
A kor híres zeneszerzői is gyakran látogattak a városba, Lehár Ferenc még villát is építtetett, ami ma turistalátványosság és az ő nevét viseli a város filmszínháza is.



Itt készült az első ”isler” sütemény, melyet a  Zauner cukrászda mestere alkotott meg az 1950 években.
Láthatunk itt egy ötletes időjárás jelző követ is. Hogy jelzi az időjárást? Ha nedves a kő, esik az eső, ha árnyékot ad, süt a nap, és így tovább.


Összegezve, Salzkammergut egy csodálatos vidék. Mondhatnánk, ha a császárnak jó volt, talán nekünk is tetszeni fog.

Nézzünk meg egy videót:

                                                                                          By vinpet

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése