Translate

2016. június 1., szerda

Litvánia

Litvánia
Rövid történelmi visszatekintés:
A mai Litvánia a legnagyobb területű és népességű balti ország. A középkorban, a litván nagyhercegség dicsőséges időszakában, a birodalom határai a Baltikumtól egészen a Fekete tengerig terjedtek.
Az évszázadok viharaiban Litvánia folyamatosan küzdött a függetlenségért, melyet nem sikerült tartósan kivívni. A kis ország ütközőzóna volt a szomszédos hatalmak csatározásai során többször volt lengyel, cári orosz és szovjet uralom alatt. 
A II. világháborúban a náci Németország és a Szovjetunió megállapodás (Molotov – Ribbentrop paktum) után Molotov azt üzente a litvánoknak: „Nem számít, hogy önök egyetértenek vagy sem, a Vörös hadsereg mindenképpen bevonul”
Kevesen tudják, hogy a litvánok egészen 1955-ig komoly partizánharcot folytattak a Szovjetunió ellen, az „Erdei testvérek” nevű, mintegy 30ezer főt számláló partizánhadsereget csak ekkor tudta legyűrni a Vörös Hadsereg. Litvániában az erdei testvéreket már régóta hősöknek, a nemzeti függetlenség harcosainak tekintik, akik aktívan szembeszálltak a „szovjet megszállással”
Litvánia történelme során most nyerte el tartósan a nemzeti függetlenségét. A kérdésre, hogy mi a helyzet az országban, frappáns választ adnak:

Litvániában minden OK, mert már nem az oroszOK.


A litván zászlóról:
trikolór az ország történelmi színeire és a népművészetben használt motívumokra utal. A sárga a ringó gabonakalászokat, a zöld a természetet, a piros pedig a független Litvániáért kiontott vért jelképezi.


Vilnius:
A város a Vilnia folyóról kapta a nevét, mely csak nagy jóindulattal nevezhető folyónak, inkább patak méretű, ellentétben a Neris folyóval, melynek mérete a Tiszával vetekszik.
A várat Gediminas nagyherceg építette a folyók találkozásánál. A legenda szerint  Gediminas álmában hatalmas vasfarkast látott, amint üvöltött a Vilnia torkolata fölé magasodó hegyen. Az álom az jelképezte, hogy egy gyönyörű erőd és város épül majd ezen a helyen.
Az egykori várból, mára csak néhány rom és a restaurált Gediminas-torony maradt, melyen hatalmas litván zászlót lenget a szél. A toronyból fantasztikus kilátás nyílik az egész városra.



A Neris folyó partján emelkedik a mi Gellért hegyünkre emlékeztető, Három kereszt hegye, ahol a gyász és a remény szimbólumai láthatóak. 
A kereszteket mártír ferences rendi szerzetesek emlékére állították a XVII. században.  A legenda szerint a várost ostromló német lovagoknak a keresztek felállításával akarták tudomására hozni, hogy ők is áttértek a keresztény hitre.


A katedrális:
A város első templomát, a későbbi katedrálist, Mindaugas király építtette. Jagielo nagyherceg uralkodása idején vált a litván katolicizmus jelképévé. Az eredeti gótikus székesegyház, mai, klasszicista külsejét a XIX. század elején kapta. A szovjet időkben képtárnak használták.
A katedrális előtt álló harangtorony  a régi városfal megmaradt része, a fiatalok kedvelt találkozóhelye.






A székesegyház ékszerdobozként emlegetett barokk kápolnájában láthatjuk, Sándor király és IV. László király mauzóleumát. A kápolna oltárán elhelyezett ezüstkoporsóban találhatók Szent Kázmér herceg földi maradványai.
Érdekes magyar vonatkozása is van, mivel anyai ágon Kázmér a magyar királyi cím várományosa volt, és Vitéz János, Janus Pannonius valamint apja biztatására hadba indult Mátyás ellen. 
Az összeesküvést leleplezték, Vitéz János börtönbe került, Janus Pannoniusnak menekülnie kellett az országból. A sikertelen próbálkozást Kázmér isteni jelként értelmezte, további életét Istennek szentelte, még szüzességi fogadalmat is tett.
Kázmér tuberkulózissal küzdött, mely később halálát is okozta. A kor orvosai a betegség gyógymódjaként a szűz lányokkal való együttlétet javasolták. Kázmér ezt nem fogadta el, mondván: „Jobb Istennel, mint bűnben meghalni.” 
Azért ma is jó lenne egy ilyen gyógymód TB-re felírva.


A hatalmas tér közepén áll Gediminas szobra, amint éppen álmot lát. Itt kell várost alapítania.


Az Óváros:
Vilnius óvárosa, mely a Világörökség része, az egyik legnagyobb Kelet-Európában. A középkori város fő útvonala a Vár utca volt, a Katedrális tér délkeleti sarkától a Hajnal kapuig. 
A tatárok ellen épített erődökből csak néhány kapu maradt.
A belvárosi kanyargós, középkori macskaköves utcáin sétálva nem győzünk bámészkodni, aranyos kis kávézók, szuvenír boltok hívogatnak, közben érdemes megcsodálni a különféle színű borostyán ékszereket. 
A borostyán Litvániának egyik jelképe. Közben figyeljünk a műemlékekre is, hiszen majdnem minden épület ebbe a kategóriába tartozik.
1918-ban a Pilies utca (gatve) 26. számú ház erkélyéről kiáltották ki Litvánia függetlenségét. 


Korábban Vilniust a gazdag zsidó kulturális élet miatt “Észak Jeruzsálemének” hívták. A német megszállás alatt a nácik a litvániai zsidókat kivégezték, vagy haláltáborokba deportálták. Ma csupán ötezer zsidó él a városban.

Az elnöki palota:
Valaha püspöki palota volt, de itt szállt meg Napóleon is az oroszországi hadjárata során. Stendhal a híres író, aki hadtápos volt a francia seregben, itt tanult meg orosz módra inni. A cári időkben itt lakott a helytartó, a szovjetek alatt ez volt a Művészeti Dolgozók Palotája.


Az Egyetem:
A jezsuita líceumot Báthory István 1579-ben emelte egyetemi rangra. A litvánok azt mondják, az utolsó nagy uralkodójuk Báthory volt.
A Vilniusi Egyetem falán található emléktáblán Martinus Cromerus emlékversének sorai dicsőítik Báthory Istvánt.
„A templomban több volt, mint pap,
az államban több mint király,
a csatában több mint harcos,
jobban védve a szabadságot, mint egy polgár,
a barátságban több volt, mint barát.”



A Szent Anna templom:
A litván gótikus építészet remekművét 33 különféle téglából rakták össze, mintha egy középkori lego játékot látnánk. Napóleonnak annyira megtetszett a kis templom, hogy haza akarta vinni és a Notre Dame mellé felállítani. A templombelső puritán egyszerűsége nem sok látnivalót kínál.
A legenda szerint az építőmesterének lányát megszerette a mester egyik segédje: az apa azonban inkább elűzte a lányt, így a fiatalok csak a mester halála után lehettek egymáséi.



Közvetlenül a Szent Anna templom mögött magasodik a Bernát rendiek kolostora, akik Lengyelországból költöztek ide. A város szélére épült kolostort megerősítették és lőrésekkel is ellátták. 
A templom-együttesen a stílusirányzatok tobzódását figyelhetjük meg. A teteje gótikus, a homlokzata reneszánsz, a harangtorony barokk stílusú.



A közelben lévő szobor a lengyel-litván írót, Adam Mickiewiczet ábrázolja. Litvániában született, a Vilniusi Egyetemre járt, és ő írta a Pan Tadeusz című elbeszélést a litván társadalomról.


A Hajnal-kapu:
 Vilnius egyetlen épségben megmaradt régi kapuja.  1671-ben a karmelita apácák emeltettek kápolnát a kapu fölé egy "csodatévő" Mária-képpel. A művész ismeretlen, a képet helyi aranyművesek aranyba és ezüstbe foglalták, csupán a fej és a kezek maradtak fedetlenül.
Litvánia egyik legfontosabb zarándokhelye, ahová külföldről is érkeznek hívők. Nem csak az ikon előtt, hanem még a lépcsőkön is mindig sokan térdelnek és imádkoznak.






A monumentális Szent Péter és Pál templomot az Óvároson kívül láthatjuk. A barokk építészet gyönyörű alkotását Casimir Pac litván katonai parancsnok megrendelésére építették. Pac sírkövét a templom falán egy tábla jelzi latin felirattal: „Hic jacet peccator”(Itt fekszik egy bűnös)





Vilnius óvárosában még rengeteg középkori épület és templom található, a blogban a legjellemzőbbeket és a legszebbeket próbáltam bemutatni.
Nézzünk meg néhány képet a városról.





A város tiszta, rendezett, gyalogosan könnyen bejárható, a közbiztonság jó. A stílusok tobzódása révén lépten-nyomon egy-egy utcai művészettörténeti kiállítást láthatunk. Vilniusban, ha egy utca egy kicsit egyenesebb, akkor feltétlenül lejtős, ha pedig sík, akkor görbe – írta a város egy szerelmese.



 Trakai vára:
Vilnius közelében, egy gyönyörű piros-téglás vár tűnik a szemünk elé. A tavakkal övezett keskeny földnyelven épült vár eredetileg a Német Lovagrend elleni védekezést szolgálta.



Kaunas:
Az egykori Hanza város, Litvánia második, legnagyobb települése a Nemunas és a Neris folyók találkozásánál fekszik az ország szívében. Igazi litván város, a lakosság több mint 90%-a litván. A kaunasiak mind a mai napig a saját településüket tekintik Litvánia igazi fővárosának.
Vilnius és Kaunas rivalizálása régi keletű, a két világháború között, Kaunas volt Litvánia ideiglenes fővárosa.
A Neris folyó partján álló ősi Kaunas várat a XIV. században említették a történelmi feljegyzések, ez Litvánia legrégebbi kővára, melyet egy szépen helyreállított téglavár.


A vár mellett a város történelmi magja a Városház tér, melynek közepén áll, melyet magas, kecses tornya miatt ”Fehér hattyúnak” neveztek el. Itt is tobzódnak a különféle stílusirányzatok.
A késő barokk és korai klasszicista alapépülethez később gótikus tornyot építettek. Az épület kalandos történelme során volt ortodox templom, tüzérségi raktár, színház, sőt még cári rezidencia is.



A Perkunas ház:
A Városháza tértől a Nemunas partja felé sétálva, megláthatjuk a Perkunas házat. A történészek ma is vitáznak, hogy mi lehetett a középkori gótikus épület eredeti rendeltetése.
A romantikus megközelítés szerint Perkunasnak, a „mennydörgés istenének” volt a temploma, mert az 1818-as felújításkor a munkások találtak egy 27 centiméteres tablót, amelyen az ábrázolt város, a templomok és három hal a Nemunas és Neris folyókat és Perkunas istent jelképezte.
A gazdag építészeti megoldások inkább a Hanza-városi jellegre utalnak.


 A folyóparton áll a gótikus stílusban épült Vytautas templom, melynek szintén számos rendeltetése volt a történelem folyamán. (lőszerraktár, burgonyaraktár)


Az óváros szerencsésen átvészelte a háborús pusztításokat, romantikus sétát tehetünk, a hangulatos polgárházak övezte utcákon.




Azt mondják a kaunasiak, hogy aki  az igazi Litvániára kíváncsi, annak Kaunasba, a "leglitvánabb" városba kell ellátogatnia!

A Keresztek hegye:
A nyelvtörőnek is beillő nevű Siauliait város közelében találjuk a Keresztek hegyét (litvánul: Kryžių kalnas), mely egy katolikus zarándokhely és turisztikai látványosság.
További részletek: külön blogban.




Érdekességek:
A Lituanica makettje: 1933-ban két litván pilóta az Atlanti-óceán átrepülésére vállalkozott, leszállás nélkül tervezték megtenni a New York-Kaunas útvonalat. A kísérlet sajnos kudarcot vallott, az út 37. órájában, a gép Németországban (valószínűleg időjárási okok miatt) lezuhant. A pilóták (Steponas Darius, és Stasys Girénas) azonban nemzeti hősként vonultak be a litván történelembe, a közelmúltig a 10 litasz címletű bankjegyeken is szerepeltek.
Kevéssé ismert, hogy Puskin anyai ágon afrikai felmenőkkel is rendelkezett, egyik dédapja ugyanis az Etiópiából származó Abram Petrovics Hannibal tábornok volt, akinek alakját Puskin később a „Nagy Péter szerecsene” című regényben örökítette meg. Hannibál 1705-ben Vilniusban a Szent Miklós templomban keresztelték meg, a keresztapa Nagy Péter cár volt. Puskin a „Titkos levelek” című művében a „fekete vérével” magyarázza az asszonyok iránti túlzott vágyát.
A hímzett szalag:
Nagyon érdekes népszokás Litvániában, hogy egy hímzett szalag végigkíséri az embert születésétől a haláláig. Amikor megszületik egy gyermek egy hímzett szalaggal kötik át a derekát, ahogy növekszik, mindig újabb szalagokat kap, egyre vastagabbat és díszesebbet. Házasságkötéskor a férfiak a kalapjukra, a nők pedig a pártájukra kötik. Később a szalagot kötéllé fonják, és halálukkor ezen a kötélen engedik le a koporsót.
Nézzünk meg egy videót Litvániáról
Litvánia vár Téged!


           2016 tavasz                                      Készítette: vinpet

2 megjegyzés:

  1. Lenyűgöző blog minden tekintetben..........
    Köszönöm, hogy olvashattam,láthattam! Szeretettel :Éva♥

    VálaszTörlés