Translate

2016. február 11., csütörtök

A Francia Riviéra /Cote d’Azur/ városai: Antibes, Cannes, Grasse


   A Francia Riviéra /Cote d’Azur/ városai

Az Azúr-partnak, illetve Francia Riviérának, a Marseille-től az olasz határig húzódó francia partszakaszt nevezik. 
A mintegy 120 km-es partszakaszon számtalan érdekességet, különlegességet láthatunk.  Ezen a varázslatos helyen soha nincs tél, szinte örökös a napsütés, a part mentén húzódó homokos vagy finom kavicsos strandok, és azúrkék víz várja az utazókat.
A tavasz első leheletét már Szlovénia déli részén érezhettük, egy alagutat elhagyva a korábbi havas, zimankós táj, mintegy varázsütésre, tavaszias zöldre váltott.
Később, a virágzó mimóza fák aranysárga koronája, a napsugarak csillogása a kék tengeren, már biztossá tette, hogy megérkezett a tavasz.


A Francia Riviérán több párhuzamos úton haladhatunk, érdemes a tenger fölé emelkedő úton menni, ahonnan gyönyörű panorámájával tárul elénk a Cote d’Azur.

Antibes:
Antibes-ot Marseille-i görög telepesek alapították, és ők adták neki azAntipolis nevet (a város görög neve, jelentése: szemben lévő város), a város helyzetéből adódóan, mert Nizzával szemben helyezkedik el, más történészek szerint az Antipolis elnevezés Korzikára utal.
A város végig nagy jelentőséggel bírt a történelem folyamán. A francia királyok is tudatában voltak hadászati jelentőségének, és 1794-ben Bonaparte is Antibesben lakott a tengeri kikötő biztosítása érdekében.


Antibes-nek, a Grimaldik által építetett, csillag alakú vára jól védhető volt, mivel, ha az ellenség megközelítette a várfalakat, a csillagformának köszönhetően, már két oldalról tudták őket nyilazni a várvédők.
1946-ban Pablo Picasso érkezett a városba, és a várban lakott. Féléves itt tartózkodás után, az itt készült munkáinak nagy részét a városra hagyta. APicasso Múzeum, a Grimaldi Várban kapott helyet, ahonnan festői kilátás nyílik a Földközi-tengerre.
A művész imádta Antibes városát, itt készített műveiből sugárzik az élet szeretete.
 „Joie de Vivre”,-nek, az életörömök városának nevezte.


A fallal körülvett tengerparti város változatos és kontrasztos szépségével csábítja a látogatókat. Hangulatos mediterrán óvárosa, festői sikátorai, provinciális piaca, kulturális látnivalói mellett számos fesztivált és koncertet rendeznek itt az év során.


Chapelle du Saint-Esprit székesegyházban láthatjuk Louis Brea „Szűz Mária a rózsafüzérrel” című festményét. A festő a Nizzai Iskola megalapítója, a barokk mester művei a Cote d’Azur szinte minden városában láthatóak.

Antibes egy különlegessége, hogy a városon belül található a Safranierszabadállam, melynek 1966 óta független polgármestere van. Itt élt és alkotott a világhírű görög író: Kazantzaki, a „Zorba a görög” szerzője is.


Kár lenne kihagyni a helyi piacot, ahol friss zöldségek, különleges húskészítmények, házi sajtok, szappanok, mediterrán fűszerek, mézek, borok, olívaolajok között válogathatunk.

A piac végében Franciaország egyetlen működő abszintbárja várja a különlegességre vágyókat a pinceszinten. Itt csak abszintet kínálnak, abból viszont tucatnyi félét. A pincében kialakított bár korhű berendezése nagyon látványos.
A századforduló művészeit megihlető „zöld szemű szörnyetegtől” ma már nem kell félni: a legjobb minőségű szeszből készül. Az impresszionista festészetnek és irodalomnak gyakori témája volt a magányos, tönkrement abszintivó. 
Ha elegendő mennyiséget ittál, akkor csak egy fejet látsz.


Az ital magas szeszfokát szertartásos módon, speciális abszintkanálra helyezett kockacukron keresztül csepegtetett víz hozzáadásával lehet enyhíteni.
Ha valamitől tartani kell az a kóstolónak becézett átverés, amikor egy gyűszűnyi cukros, szinte szeszmentesre hígított löttyöt adnak 6€-ért.


                                                                         Degas:  Abszint  című festménye

Kilátás a várból:


Cannes:
A települést a rómaiak „Canois”-nak, nádas kikötőnek nevezték, innen ered a mai városnév.
Népszerűségét, paradox módon egy kolerajárványnak köszönheti, mert egy angol főúr, Lord Brougham, a vesztegzár miatt Cannes-ban rekedt, és annyira megtetszett neki a táj szépsége, hogy a karantén feloldása után is itt maradt, és egy villát építtetett magának.
A londoni ködhöz szokott angol főrend szinte lubickolt a szikrázó napsütésben, és időnként a tengerben is. Az angol arisztokrácia köreiben is hamar népszerűvé vált ez a gyönyörű partszakasz, és a franciák is kezdték felfedezni, a mára virágzó üdülőhellyé vált városkát.
A „városalapító” tiszteletére a hálás utókor még szobrot is emelt. A hosszú, fövenyes strand mentén húzódik a pálmafákkal szegélyezett sétány, a„Croisette”, ahol a híres filmpalotát is találjuk, a luxusszállodák mellett.


A filmfesztivál:
1939-ben a francia kormány napsütött volta és elbűvölő környezete” miatt Cannes-t választotta a nemzetközi filmfesztivál helyszínéül. A Croisette-n megépült a fesztiválpalota, ami csak erős túlzással nevezhető palotának, valójában külsőleg egy betonerődítmény, a helyiek találóan „Bunker”-nek nevezik.


Az egyéb rendezvények mellett, a május közepén megrendezett filmfesztivál a legfontosabb esemény. A fesztiválpalota előtt mintegy kétszáz filmsztár /színész, rendező/ tenyérlenyomatát láthatjuk. 


Arany pálma díj átadására a világ filmiparának jeles képviselői érkeznek a Croisette luxusszállodáiba, ahol a sztárok minden igényét kielégítik. Kérésre szó nélkül kicserélik a szőnyegpadlót parkettára, vagy fordítva. Depardieu, például csak a személyzeti liften hajlandó közlekedni. /lehet, hogy csak az bírja el?/


Innen a Majestic hotelből sétálnak át vörös szőnyegen, a sztárok a szemben fekvő filmpalotába a vetítésekre, fogadásokra és a díjkiosztóra.


Cannes-i képek:


Egyéb érdekességek:
A város melletti kis szigeten, a Sainte-Marguerite-on áll a Király erőd, ahol a francia történelem regényes alakja, a „Vasálarcos” raboskodott, mielőtt a Bastille-ba szállították.
Hogy valójában ki volt a Vasálarcos ma sem tudjuk, kilétét történelmi homály fedi.
A legnépszerűbb, és legtöbbször feldolgozott variáció szerint, XIV. Lajosnak, a Napkirálynak az ikertestvére raboskodott az álarc mögött. 
Más vélemény szerint XIII. Lajos orvosának a vejét rejtette az álarc, mert nyilvánosságra akarta hozni apósának a feljegyzéseit a király férfiúi képességeinek hiányáról.
A legmeglepőbb feltételezés szerint Moliere volt az álarc mögött, polgárpukkasztó, ironikus történetei, egyház és társadalomkritikái miatt. Különösen a „Tartuffe” című műve keltett nagy felháborodást a jezsuiták körében.


                               A cannes-i várban ez a szobor állít emléket a vasálarcosnak.
Minden év március elején, Napóleon, Elba szigetéről történt visszatérésére emlékeznek. Az emberek színes egyenruhákba öltöznek, korabeli fegyvereket viselnek.
Csónakokkal kieveznek a tengerre, és a csónak végében egy Napóleonnak öltözött ember áll, a jellegzetes császári testtartással.


Grasse:
A várost a parfümgyártás fővárosaként tartják számon világszerte. A parfümök nagy része, mint a híres Chanel n°5 is Grasse-ban került kidolgozásra.
A 18. század óta készítenek itt illatkeverékeket, mellyel a település korabeli kézműiparára jellemző bőrgyártás és bőrdíszmű készítés kellemetlen szagát próbálták ellensúlyozni.
A környék jellegzetes mikroklímája rendkívül kedvező a virágok és a gyógynövények termesztésére, de a világ minden részéből szállítják ide a parfümgyártás alapanyagait. 
A rózsa és a jázmin különböző változatai nyílnak itt.


Fragonard parfümgyár ingyenes idegenvezetéssel várja a látogatókat, ahol megismerhetik a parfümgyártás technikáját.
A parfümkészítés főszereplője a „Mr. Orr” aki, különleges szaglóérzékével mintegy 1000-1500 féle illatot tud megkülönböztetni, míg az átlagember 20-30 között. A világon néhány százan vannak ilyen érzékkel megáldott illatkreátorok.
Zólyomi Zsolt, az egyetlen Kelet-Európa-i parfümőr, a nagy múltú versaillesi parfümiskolában tökéletesítette tehetségét, majd körbeutazta a világot, és szinte az összes illatszeriparban működő cégnek dolgozott. Elmondása szerint egy parfümőrnek csupán egyetlenegy feladata van, mégpedig az, hogy új illatokat talál ki.
Mindegyik parfümgyár rendelkezik bolttal is, ahol a gyári áron juthatunk hozzá egy-egy bódító illatkreációhoz. / az árak még így is szintén bódító hatásúak /
A híres film: A parfüm: Egy gyilkos története-nek hírhedt főhőse is Grasse-ban kísérletezi ki végzetes illatkompozícióját.


Érdemes bejárni a középkori hangulatot árasztó óvárosi részt is. A XII. századbeli székesegyház olyan, mint a keresztes-lovagok templomai a kápolnában három Rubens festményt is láthatunk. 


Általánosságok:
A gyönyörű kéklő tenger hívogató strandjai mellett számos érdekességet, különleges látnivalót fedezhetünk fel a Cote d’Azúr-on.
Nem kizárólag a szuper-gazdagok Mekkája ez a partvidék, mindenki élvezheti szépségét. Picasso festményével búcsúzzunk ettől a gyönyörű tájtól.


                                                   Nézzünk meg egy videót:   
https://www.youtube.com/watch?v=X0GFZwnaPkg                                                                            
                                                                                           Made by peter

4 megjegyzés:

  1. Remek élmény beszámoló, köszönöm,hogy olvashattam!
    Ragyogó munka.................
    Szeretettel ~ Éva ♥

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm ezt a csodálatos "idegen vezetést"
    Üdv

    VálaszTörlés
  3. Mesés vidék, köszönöm az érzékletes, részletes útleírást. Üdv.janosgyula

    VálaszTörlés
  4. Köszönet mint mindig . Csodás utazás még csodásabb emlékek jöttek elő. Csodálatos a tenger a sétány a homokos part , Impozáns szállodák . Antibes kanyargós utcái, bizony a piac is élvezetes látványt nyújt . Köszönöm hogy újra járhattam . szeretettel Klára

    VálaszTörlés