Indiai érdekességek

Indiáról általánosságban

India a végletek országa, megítélése nem egyértelmű, a mérhetetlen szegénység és nyomorúság mellett, éles kontrasztként, szebbnél szebb palotákat, a gazdagság pazarló tobzódását is láthatjuk.

India a látogatókat, a turistákat is megosztja, vannak, akiknek életcéljává válik India megismerése, hitükben is azonosulnak valamelyik helyi vallással, mások mély döbbenettel tapasztalják az igénytelenséggel párosuló végtelen nyomort.

Szerte Indiában több mint 100 millióra tehető az olyan lakosok száma, akiknek egész életükben nincs lakásuk, az utcán, a mezőkön táboroznak, iszonyú körülmények között.

Aki még nem járt ott, biztosan kialakított magában egy saját India-képet, de a valóság minden előzetes elképzelést megcáfol.

Itt szinte minden irracionális, megérint a mindenből áradó sejtelmes spiritualitás.

A látottak egyszerre vonzanak és taszítanak, a rengeteg folyamatosan karattyoló ember, a sokszínű forgatag, a koszos kéregetők, a bádogvárosok nyomorúsága, az utcai kifőzdék illatorgiája, a töredezett flaszteren heverő girhes tehenek látványa egyszerűen elvarázsol.

India hindi neve: „Bharat”, tehát a TV-és sorselemző Joshi, nevét India Joshi-nak is fordíthatjuk, lehet, hogy ő a nálunk élő Indiana Jones?

A szent tehenek:

Indiában a tehenek tisztelete csaknem 3500 évre, az árjákig vezethető vissza. A szent állatok etetése és ellátása áhítatos cselekedetnek minősül.

Valaha hittek a tehenek lélekvivő erejében, ezért tehén vontatta szekérrel szállították az elhunytat a halotti máglyához, ahol a halottal együtt az állatot is elhamvasztották.

Sok helyen a haldokló ágyához tehenet vezettek, hogy a farkát megfogva segítsen neki átjutni a túlvilágra. 

A hinduk szemében a tehén jelképezi a termékenységet, a bőséget, a tápláló anyát, szinte minden termékét tudják hasznosítani.

Az a hindu paraszt, amelyik büszkélkedhet egy tehénkével, odaadóan gondozza, védi, feldíszíti, kifesti, s megöregedvén állatmenhelybe küldi jószágát, vagy tehenével együtt hal meg, mintsem feláldozásával túlélje szent állatát.

A kimúlt állat bőrét azonban felhasználhatják, de húsát nemcsak a hinduk, hanem a szikhek sem fogyasztják. Az igazhitű hindu szemében a marhahúsevés kannibalizmusnak számít.

"A tehén védelme isten minden oktalan teremtményének védelme. Aki tehenet levág, ugyanolyan bűnt követ el, mint, aki brahmant öl." - vélekedett Gandhi.

Jelentős környezetszennyezők, nagyban hozzájárulnak az üvegházhatáshoz azzal, hogy évente mintegy 40-50 millió tonna metánt kérődznek és szellentenek.A szabadon kószáló tehenek olykor óriási fennakadást okoznak a közlekedésben, egy-egy forgalmasabb csomópontban végtelen nyugalommal heverő állat jókora dugót alakíthat ki. A tehenek mellett szintén az utcán élnek a kecskék, malacok, kutyák, stb. de ezeket egy rúgással arrébb penderítik, ha útban vannak.

Az akadályoztatás miatt mégsem ingerültek a közlekedők, az autósok képesek miattuk mindenféle manőverre; lassítanak, kerülgetnek, s amíg a tehenek áttérnek a túloldalra, türelmesen várakoznak, és még a szokásos őrült dudálást is mellőzik.

Még a köznyelvbe is bekerült a „szent tehén”fogalma, mint az érinthetetlenség, a tabu átvitt értelmezése.

A kasztokról:

A kasztrendszer, az örök körforgás társadalmi világképét tükrözi. Ennek lényege, hogy a társadalom minden tagja egy-egy kasztba tartozik. Ebbe a kasztba csak beleszületni lehet, innen se fölfelé, se lefelé kijutni nem lehet. Mindenkinek az a feladata, hogy a kasztja által meghatározott feltételeknek a lehető legjobban megfeleljen, sorsa ellen ne lázadjon.

A kasztrendszert már régen eltörölték, de jelenleg is súlyos terhet ró India társadalmára.

Az érinthetetlenek az „Isten emberei” jelentésű haridzsán nevet még Gandhitól kapták. Vannak, akik a negyedik kasztot értik e kifejezésen, sokan pedig a kaszton kívüliekét tekintik haridzsánoknak.

Az érinthetetleneket korábban sújtó számos diszkrimináció leginkább a dél-afrikai apartheidhez hasonlítható. Még a múlt század első felében is tilos volt belépniük templomokba, szórakozóhelyekre; nem meríthettek vizet a szent medencékből, forrásokból, tiltott hely volt számukra a szálloda, a kórház, nem mehettek szórakozóhelyekre, fürdőkbe.

Egy 1955-ben született törvény kihirdetése óta az érinthetetlenek elméletileg bármilyen foglalkozást űzhetnek, bárhol lakhatnak, a gyakorlatban azonban ez még nem működik igazán hatékonyan.

Egyes vidékeken még ma is természetesnek tartják azt, hogy az esküvő utáni első éjszakán a zamindár, vagyis a helyi földesúr feküdjön le az ifjú asszonnyal.

Mit is jelentett a kasztrendszer?

A legfelső kaszt a papoké, őket követik a harcosok, majd a hasznos tevékenységet folytató kereskedők és kézművesek; a negyedik csoportot a három felső kaszt kiszolgálói és az alantas munkát végzők alkotják. Az első három kaszt tagjai a „kétszer születettek”, míg a legalsóban a „tisztátalanok” találhatók.

Érdekes, hogy a hinduk a szikhek,a  muszlimok, és a párszik mellett a külföldieket is a legalacsonyabb kasztba sorolják.

A kasztok közötti érintkezés, a kasztkeveredés tisztátalan dolog, és kerülendő, a vegyes házasságból származók alacsonyabb kasztúaknak számítanak. 

A hátrányos helyzetben lévők nemegyszer kasztjukra utaló nevük megváltoztatásával próbálnak menekülni sorsuk elől.

Azért van már változás is, sokan csak díszítőelemként festik homlokukra a jelet, nem a társadalmi hovatartozás jelképeként.

Vizsgáljuk meg egy kicsit részletesebben a homlokra festett pötty,szanszkrit néven bindi eredet és jelentését.

A leglátványosabb testdísz, eredetileg a hindu vallásban játszott fontos szerepet, a két szem fölött a homlok közepére festett vörös pötty a hatodik csakra helyére került, és a női szépség megőrzése volt a feladata. A hatodik csakra a rejtett bölcsesség helye, középpont, ahová minden tapasztalat összegyűlik. Meditáció közben, amikor a rejtett energia a gerincből a fej felé halad, ez a hatodik csakra az energiatároló. A piros pötty segít megtartani ezt az energiát. Az ókori Indiában ezt a részt tartották a test legfontosabb pontjának, a szerencsét és a sikert is jelképezte. Nevezték harmadik szemnek is. Az igazi funkciója azonban a látás helyett a láttatás volt: a hindu nőknél azt jelezte, hogy foglaltak, azaz házasok.

Egyes források szerint a vőlegény a saját vérével festette a jelet az asszony homlokára, jelezve, hogy egybekelnek, és hogy a családja védőszárnyai alá vette az új jövevényt. 

Mivel Parvati istennő szimbólumának tartják, a bindi az asszonyi, illetve a női energiát jelzi, és úgy vélik, hogy viselete az asszonyt és az urát egyaránt védelmezi, arról nem is beszélve, hogy elűzi a gonosz szellemeket.

 Férfiaknál a homlokdíszítés a tisztelet jele.

A házasságról:

A gyermekházasságot ma már tiltja a törvény, ennek ellenére a szülők már gyermekkorban keresnek párt a lányuknak vagy a fiúknak, és ha minden megfelel, akkor ezt szerződésben rögzítik. Az indiai kultúra sajátossága, hogy a horoszkópoknak is összeillőnek kell lenni.

Legtöbbször a családok részletes elemzést készíttetnek az ifjú férj- és feleségjelölt életútjáról, illetve meggyőződnek arról is, hogy kettejük viszonya mennyire lesz gyümölcsöző a jövőben, mert a házasság nem két ember, hanem két család szövetsége.

Jó példa erre, hogy a csoportunkat kísérő, modern felfogású fiatalember, aki második szerelmi házasságában él, a tervezettnél korábban elköszönt tőlünk, mert az unokahúga házasságát kellett megtárgyalnia, ugyanis a szülők elhunytak és ő volt a rangidős férfiember.

Az ősi szokás szerint házasság előtt a fiatalok érintetlenek, a gyakorlatban ez a lányokra vonatkozik. A tényleges házasságra csak a ceremónia után kerül sor. A lányoknak a 14 évet, a fiúknak pedig a 21 évet kell betölteni. 

Ha időközben az egyik fél meghal, például balesetben, akkor a másik özvegynek számít. Ezért előfordul, hogy a szülők hirdetés útján keresnek új párt ilyen szöveggel:

„Szűz özvegyasszony eladó”

Indiában gyűrű nélkül is könnyen megkülönböztetik a férjes asszonyokat. A bindi mellett a választékban lévő piros csík is azt jelenti, stop, ne tovább, ez a hölgy foglalt.

Egy mai történet:

Egy 24 éves indiai lányt elrabolt, hat hónapon keresztül fogva tartott és többször megerőszakolt három férfi, majd eladták feleségnek 50000 rúpiáért (kb. 215 ezer Ft). Amikor a férj rájött, hogy nem egy kasztból származnak, elzavarta feleségét. 

A temetkezési szokásokról:

Indiában a holttesteket általában elégetik, a halott legnagyobb fia égetés előtt bezúzza az elhunyt koponyáját, hogy kiszabadítsa a lelket a testből.

A mauzóleumokat, síremlékeket az égetés helyén építik fel, de a hamvak nem ott vannak. Az egyik részét elviszik a szent folyóba, a Gangeszbe, a másik részét a szelek szárnyára bocsátják.

Évente több tízezer ember zarándokol meghalni a Gangesz partján fekvő Varanasiba. A hinduk szent városában éjjel-nappal égetik a halottakat, és ha valaki elég szerencsés ahhoz, hogy a teste itt váljon hamuvá, kikerülhet az élet körforgásából. 

Ez a végső cél a hindu hit szerint: elérni a moksát, azaz a reinkarnációk és különböző létezések szenvedéssel teli körforgásából való kiszabadulást, természetesen nem a test, hanem a lélek számára.

A vallásról:

A hinduizmus rendkívül sokrétű vallás.

Az indiaiak bár használják a ‘Hindu’ kifejezést, vallási hovatartozásukat annak alapján határozzák meg, hogy kit tekintenek a legfőbb istenüknek.

A két legnagyobb vallási csoport a visnuiták azaz Visnu isten és megtestesüléseinek (Krisna, Rama) követői, illetve a sivaiták,  azaz Siva isten követői. Minden istennek van egy hordozó állata, például Ganésának az egér.

A kobrát Siva fia, Szubrahmanja megtestesülésének tartják, az asszonyok férjük hosszú életéért, a lányok férjhezmenetelük elősegítéséért imádkoznak hozzá. Az isteni megtestesülések miatt szent állat a holló, papagáj, kutya, tigris, teknős, ezerlábú.

A szent növények közül kiemelkedően fontos a szikomorfa, melyről úgy tartják, hogy Visnu teljes alakja. Gyökere Brahma, törzse Visnu, koronája Siva. Ágaiban istenek laknak, gyökerében a Védák.

Ugyanígy szent növénynek tartják a banjan-fát is, ami alatt szívesen meditálnak Visnu és Laksmi tiszteletének adózva.

A hetes számnak különösen kiemelt szerepe van a hinduizmusban. Hét szent indiai város van (ezek a zarándoklatok célállomásai):

Váránaszi (Sivával kapcsolják össze), Haridvar (a Gangesz itt ömlik a síkságra a Himalájából), Ajodja (Ráma születési helye), Dvarka (Krisna legendás fővárosa), Mathura (Krisna születési helye), Kancsipuram (történelmi Siva templomok helye) és Udzsain (a 12 évente megtartott Kumbh Mela találkozóhelye).

A hét szent folyó: Gangesz (Ganga), Szaraszvati (földalatti folyónak gondolják), Yamuna, Indus, Narmada, Godavari és Cauvery.

A második legnagyobb vallás az iszlám, a buddhizmust viszonylag kevés indiai gyakorolja, inkább az északi tibeti közösség körében népszerű.

A dzsainizmus is indiai vallás, a részvét és a lemondás , illetve az aszkézis vallása. Hívei mindent elkövetnek, nehogy ártalmára legyenek más élőlénynek. 

Egyes dzsaina hívők maguk előtt söprögetnek, nehogy eltapossanak akár egy bogarat is, szájuk elé pedig kendőt kötnek, nehogy belélegezzenek apró lényeket.

A szikh vallás szintén Indiában keletkezett hindu és iszlám elemekből építkezik. Elismeri a lélekvándorlást és az örök törvény létezését, de ellenzi a kasztrendszert és az aszkétaságot. 

Elfogadja az egyistenhitet és az emberek egyenlőségét, de pl. Mohamednek nincs kultusza. A szikh férfiak könnyen felismerhetők jellegzetes turbánjukról.

Az 5 K:

A szikh guru az eredeti testvériség tagjainak azt mondta, hogy mindenki viseljen öt szimbolikus jelentőségű ruhadarabot. 

Ezeknek a neve pandzsábi nyelven K betűvel kezdődik, ezért az öt K-ként váltak ismertté. A turbán nem tartozik az öt K-hoz, mégis minden férfi viseli, hogy vágatlan, hosszú hajuk rendezett és ápolt legyen. Szakállukat is meghagyják.

Kés – vágatlan haj. A szikh isten iránti engedelmességét mutatja, mivel lehetőleg nem avatkoznak bele a természetbe.

Kanghá – fafésű. A hosszú hajat ápoltan kell tartani, ezért a szikhek egy fésűvel tűzik fel a hajukat, amelyet gyakran turbánnal takarnak el.

Kacshá – ruházat alatt viselt fehér rövidnadrág. A puritánságot és a szerénységet szimbolizálja, s jól jött azoknak, akiknek esetleg harcolniuk kellett.

Kará – acél karperec. A karika az örökkévalóságot jelképezi, az acél az erőt és a puritánságot. Arra is emlékeztet, hogy csak Istenért szabad harcolni.

Kirpán vagy Kard – szimbolikus jelentőségű kard görbe pengével. Arra emlékeztet, hogy az igazságért kell harcolni, a gyengék és az elnyomottak védelmében.

India jelképei:

A kék páva az örökkévalóság jelképe, állítólag nem romlik meg a húsa, ami az indiai időjárási viszonyok között nagyon fontos. 

Az eső, az esős évszak gyakran kapcsolódik össze a pávával és annak táncával. Muruga, a monszun esőjének ura szívesen látja, ha hívei pávatánccal kedveskednek neki. 

Ez a felajánlás mindig boldogsággal tölti el szívét, és így az esőzést a megfelelő időben küldi a megfelelő helyre.

A lótuszvirág jelentése: lét, szépség, igazság, tisztaság, örök.

Indiában, ahol a lótusz a nemzet virága, a legmagasabb állami kitüntetések egyike a Padma Sri, aminek jelentése lótusz szépségű.

A szvasztika (melyet gyakran összetévesztenek a hírhedt náci horogkereszttel), egyike a legrégibb szimbólumoknak, már a történelmi idők előtt, a formális vallásokat megelőzően ismert volt az emberek számára. 

Az indiaiak az óramutató járásának irányába forgó (jobbkezes) szvasztikát megkülönböztetik a balra forgó szvasztikától, a szauvasztikától.

Azok a jobbkezes szvasztikák, amelyeknek a karjai jobbra hajlanak be, szoláris szimbólumok, mert a Nap járását követik. Ezek igen szerencsés jelek, ugyanis a férfias jelleget, a tavaszi napot, valamint Ganésát, az elefántfejű istent reprezentálják.

Ugyanakkor a balra forgó vagy női szvasztikák meglehetősen balszerencsések, mert javarészt az éjszakát, az őszi napot és a félelmetes Káli istennőt, a pusztítást jelenítik meg. A náci horogkereszt, balra forgó, és ferdén álló szárai hosszabbak, karjuk jobbra hajlik be.

A hatágú csillag a szív csakra jelképe, egybekapcsolja a férfit és a nőt, hogy teljes legyen közöttük az összhang. A felsoroltakon kívül még számos hindu jelkép létezik.

A közlekedésről:

Az utakon elképesztő összevisszaságban láthatjuk a különféle járművek tömegét, mindenki megy mindenfelé, de valahogy ebben az őskáoszhoz hasonlítható tumultusban mindenki közlekedik, viszonylag balesetmentesen.

Az egész közlekedésük egy alapelvre épül: akinek nincs dudája, annak nem működik az autója. Mert Indiában mindenki dudál, úton útfélen, állandóan.

Itt nem kell meglepődni, ha az autópályának számító „hihgway”-en a te sávodban szemben jön egy jármű, egyszerűen békésen egymásra dudálnak, és minden el van intézve. Nem azért dudálnak, mert idegesek, ez egyszerűen a közlekedés része, valamilyen manőverezési szándék jelzése.

A városokban választhatsz a közlekedési eszközök között, hiszen van bőven. Van biciklis riksa, motoros riksa, busz, vonat stb.

Jellemzően mindegyik zsúfolt, a 3 személyes motoros riksákba gyakran 10 indián is belepréselődik.

Külön érdekesség, hogy a szikh férfiaknak nem kötelező a bukósisak, a turbánjuk miatt.

A rendőrök nem használnak sípot, mert minek, a hangzavarban úgysem hallani, van nekik egy 1 méteres botjuk, amellyel minden járműre, súlyosabb esetben a sofőrre is, rávágnak, ha szabálytalankodik. 

Emiatt és az úgynevezett 15 cm.-es szabály miatt ép autót szinte nem is lát az ember.

A vonatok tetején is szívesen utaznak.

Kígyóbűvölők:

A kígyóbűvölés ősi mesterségnek számít Indiában. A kobra (a többi kígyóhoz hasonlóan) süket lévén nem a kígyóbűvölő zenéjére táncol, hanem annak keze mozgását követi. 

Az indiai zarándokhelyek forgatagának elmaradhatatlan látványossága a kígyóbűvölő. Ha turistát látnak, rögtön leemelik fonott kosaruk fedelét, és tökből készült hangszerükkel, a pungvival furulyázni kezdenek a lassan felágaskodó kobra előtt, mely csuklyáját szétfeszítve „táncolni” kezd.

Én gyanakodtam, hogy a táncoló kígyókat Kínában gyártották élethű műanyagból, de közelebbről azért nem mertem megnézni.

A koldusokról:

Viszonylag nem sok koldus zaklat közvetlenül a tenyerét nyújtogatva, vagy a szájára mutatva, hogy éhes. Inkább valami bazári ócskaságot próbálnak erőszakosan rád sózni meglehetősen drágán. Sokszor úgy kell elmenekülni az ilyen árusok elől.

A legborzasztóbb látvány a nyomorék, visszataszító torzóként kéregetőké.

Ha valakit le akarsz fényképezni, azonnal kéri a pénzt, és legtöbbször méltatlankodva kevesli, amit adtál.

A másik lehúzás a WC-knél zajlik. A normál használati ár max. 5 rúpia, de vissza nem adnak az 50-esből. Természetesen a turistákat sem ejtették fejre, többen összeállnak és csoportosan fizetnek.

Ha valamilyen szolgáltatást igénybe akarsz venni, hiába fizeted ki, a hivatalos árat, erőszakosan még többet követelnek.

Ha nézelődsz valahol, azonnal többen is el akarják magyarázni a tárgy vagy hely történetét, és tartják a markukat.

A lehúzás állami szintje a belépőjegyeknél tapasztalható legszembetűnőbben. A Taj Mahalba a belépőjegy az indián lakosoknak 20 rúpia, mit gondolsz, mennyi lehet a külföldi látogatónak. 750 rúpia!!!

Számomra a legszimpatikusabb pénzgyűjtés volt ahol egy családból a férj nyekergetett valami nyílra hasonlító szerkezetet, és a család meg táncolt.

Gasztronómia:

Az indiai háziasszonyok naponta háromszor főznek, mivel az előző étkezésből megmaradt ételt nem szolgálják ismét fel.

A menük általában 3-4 fogásból állnak, figyelve arra, hogy az ételekben a különféle színek, aromák, illatok, ízek, formák harmonizáljanak egymással, a cél ugyanis az, hogy az evés az ember összes érzékszervének nyújtson élvezetet.

A szennyezéstől való félelem alaposan beivódott a főzési és az étkezési gyakorlatba. Egy szakács vagy háziasszony számára elképzelhetetlen, hogy bármelyik fogást megízlelje az elkészítés során.

A vizet nem szabad pohárból inni, hanem felülről kell a szájba önteni, mivel az ember szája szennyező. A szájöblítéshez használt vizet mindig ki kell köpni, sohasem szabad lenyelni.

Az indiaiak nem szívesen használnak evőeszközt, ez a szokás a déliekre különösen jellemző. Kizárólag kézzel, az ujjaik segítségével, (de mindig a jobb, vagyis a tisztának tartott kezükkel) esznek, a bal kéz az illemhely használatára van fenntartva.

Indiában a tipikus tálalási forma a thali, mely nevét a tálból kapta. Ez tulajdonképpen nagy peremes, rozsdamentes fémtálca, számos apró csészével. Van, amikor a tálcát friss banánlevéllel helyettesítik, a tálkákat pedig a tálon lévő bemélyedések pótolják.

A thalin a rizs vagy a csapati köré tálalják fel a különböző fogásokat. De megtalálható rajta pár jófajta zamatos gyümölcs, egy kis pörkölt mag, egy csésze joghurt és valamilyen desszert is.

A legelterjedtebb húsféle a csirke, melynek egyik leghíresebbike a Tandoori csirke. Nevét - a közhiedelemmel ellentétben - nem egy városról kapta, a tandoor nem más, mint egy igen régi eredetű, hordozható, agyagból készített kemence neve.

Bár minden tájegységnek megvan a maga jellegzetes főzési szokása, a menü összeállításában mindenütt érvényesül egy közös vonás: olyan ételeket tálalnak egymás mellé, amelyek ízesítésükben, aromájukban, sőt hőmérsékletüket és állagukat tekintve is egymás ellentétei, így adnak különleges kulináris élményt.

A hagyományos indiai étkezést ánizsmagok elrágcsálásával vagy pánnal illik befejezni. A pán a bétellevéllel rágott fűszerkollekció elnevezése.

A néhány rúpiáért már kapható bétel enyhén mámorító és kábító hatású, evés után rágva elősegíti az emésztést.

A bétel kúszónövény, levele rágcsálás közben kellemesen fűszeres ízű, meleg érzést kelt a szájban. A levél íze attól a növénytől is függ, amelyre felfut.

Az alkotórészek a bételdión kívül különféle fűszerek lehetnek, melyek összetétele tájanként változik, sőt néha egy kis ópium is kerül a keverékbe.

Az egészet bétellevélbe csavarják, és elrágcsálják. A belekevertfűszerektől függően elszínezi a nyelvet és a fogakat, és folyamatosan hatalmasakat köpnek tőle.

A bételt használták malária elleni gyógyszerként, de bélféreg-ölő, gilisztahajtó orvosságként is ismert.

A banyan fa:

A gigantikus méretű, sokszor 30-40 méter magasra növő, 8-10 méter kerületű banyan – indiai fügefák a monszun dzsungelek klasszikus óriásai.

Törzsüket hatalmas lemezes palánkgyökerek támasztják és külön érdekesség, hogy légzőgyökereik nem a talajszinten erednek, hanem az alsó ágakról ereszkednek alá, körbefonnak mindent, ami útjukba esik, majd tovább nyúlva elérik a talajt és behatolnak a földbe.

Az ashoka fa:

A hosszú élet szimbóluma. Örökzöld növény, mely nagyon gazdag gyógyító erőkben.  A hinduk és a buddhisták szent fája. 

Néhány indiai portré:

És itt a jövő nemzedéke.

Érdekességek:

Agresszív majmok egyre komolyabb problémát okoznak a városokban. A rohamosan növekvő számú, és egyre ingerültebb majmok megjelenésének egyetlen oka van, az hogy az emberek etetik őket, vagy csak eltanulják az emberi viselkedési formákat. 

A dolog hátterében az áll, hogy a majmok a hindu vallás szerint az egyik istent jelképezik, akit a hagyomány szerint minden kedden és szombaton étellel kell kínálni.

Namasti:

Indiában egy köszönési forma, jelentése: meghajlás, hódolat, tisztelet az emberben lévő isteni lélek előtt. A kezeket egymáshoz illesztik a mellkasuk előtt, mintha imádkoznának, a köszöntött szemébe néznek, és közben derékból kissé meghajolnak.

Évszakok:

Három évszakot különböztetnek meg: a hideg és száraz évszak, a meleg és száraz évszak, és a meleg és nedves évszak.(ez a monszun időszaka)

Az indiánok:

Kolumbusz földrajzi tévedése miatt az amerikai őslakosokat nevezzük indiánnak, holott az igazi indiánok itt élnek. Nem sértés indiánnak titulálni az ittenieket, hiszen ők is így hívják magukat. Például minden évben megválasztják az „Indian of the Year -t„, a nálunk használatos „Év embere” címnek megfelelően.

Egyéb:

Nem szokás az utcán ölelkezni, csókolózni, a pároknak egymás kezét fogni - mindez megbotránkozást kelt. A fiúk gyakran kézen fogva, vagy egymás vállát érintve sétálnak, ez a barátság jele, nem kell félreérteni.

A teheneknek még az ürülékét is hasznosítják, mint tudjuk, az mindig lapjára esik, és ezeket a tehénlepényeket a napon megszárogatják, és tüzelőként használják fel.

Az indiai fővárosban különösen csúcsidőben csak nőket szállító buszok is közlekednek, mert a zsúfolt buszokon a férfiak gátlás nélkül tapogatják a nőket.

Van egy pár buszjárat Delhiben. Nézd a megálló tábláját!

Soha ne simogasd meg egy Buddha szobor fejét, mert akkor, azt egy szerzetesnek kell megtisztítani. Azt sem szeretik, ha a gyerekek fejét megsimogatod.

Végül egy érdekes hirdetés egy indiai fodrászszalon kínálja így a szolgáltatásait:

Angolul nem tudóknak: DYE - hajfestés DIE - halj meg; FACIAL - arcpakolás FACHIAL - semmit nem jelent; MASSAGE - masszás MESSES - szemetek, koszok; CHILDREN CUTTING - gyerekek vágása, feldarabolása. Gondolom a cutting, a vágás, a hajvágásra utal. Ez különösen a "DIE" felirattal együtt morbid.

Befejezés:

Az európai ember szemében még mindig a mesék birodalmának számító ország senkit sem hagy közömbösen. 

Az utcákon hömpölygő tömeg, a hatalmas zsivaj, a rengeteg szemét, az ócska biciklik és a zsúfolt riksák, meg az elmaradhatatlan csont-sovány tehenek valamilyen kaotikus egységben jelenítik meg a mai Indiát.

Mark Twain így írt Indiáról:

„Ez tényleg India! Álmok és románcok, mesés gazdagság és hírhedt szegénység, tündöklés és mocsok, paloták és odúk, Éhség és ragály, dzsinnek, óriások……

Az ország, amit mindenki látni akar, és ha egyszer látta, akár egy pillanatra is, nem adná ezt a pillantást a világ összes látnivalójáért.”

                                                                                                           India 2012